Connect with us

Kerítésen innen

Szaúd-Arábiai Királyság Budapesti Nagykövetsége berágott

Megosztás

A nép egyszerű gyermekétől nem elvárható, hogy nézze a volt királyi tévét, főleg nem, hogy tudja, ki Horváth József és amit nyilatkozik biztonságpolitikai szakértőként, az igaz, vagy nem. Megteszi helyettük az érintett nagykövetség.

igaz-hamis
Megosztás

A nép egyszerű gyermekétől nem elvárható, hogy nézze a volt királyi tévét, főleg nem, hogy tudja, ki Horváth József és amit nyilatkozik biztonságpolitikai szakértőként, az igaz, vagy nem. Megteszi helyettük az érintett nagykövetség.

Ha előkerül Szijjártó, lesz dolga bőven felháborodni és válaszlépni

A közlemény, amit az MTI OTS sajtószolgálatán keresztül tettek közzé:

„A Szaúd-Arábiai Királyság budapesti Nagykövetsége figyelemmel kísérte 2018. augusztus 2-án, Horváth József biztonságpolitikai szakértő egyes médiaorgánumok által az MTI-re hivatkozva közzétett nyilatkozatát a migráció és a terrorizmus közötti összefüggésről.

A szakértő az M1 hírcsatorna Ma reggel című műsorának 2018. augusztus 1-ei, szerdai adásában hamis állításokat fogalmazott meg a Királyságra vonatkozóan, miszerint „a korábbi években iszlám radikálisok érkeztek Boszniába szaúdi finanszírozással”.

A Szaúd-Arábiai Királyság Nagykövetsége szeretné hangsúlyozottan visszautasítani

a Horváth József úr által tett állításokat, és nyomatékossá tenni, hogy ezek az állítások semmilyen valóságalappal nem rendelkeznek, valamint, hogy a terrorizmus és szélsőség a határokon átívelő nemzetközi veszély, amelyet nem szabadna egy bizonyos országhoz, valláshoz vagy kultúrához kapcsolni, és amely sok kárt okozott Szaúd-Arábiának.

A Szaúd-Arábiai Királyság több alkalommal is hangot adott a helyi, regionális és nemzetközi szintű terrorizmus- és szélsőségellenes küzdelem szükségessége melletti szilárd elkötelezettségének, és számos nemzeti intézkedést tett, valamint támogatta a terrorizmus és a szélsőség elleni küzdelemben kifejtett nemzetközi erőfeszítéseket, amelyek közül az

alábbiak a legkiemelkedőbbek:

1- 2005-ben Rijád adott otthont a terrorellenes küzdelem nemzetközi konferenciájának, ahol kezdeményezték az ENSZ terrorizmus elleni központjának (UNCCT) megalapítását, és amelyet a Királyság 2011-ben 110 millió dollárral támogatott.

2- Aktívan részt vesz az ISIL elleni küzdelem nemzetközi szövetségében.

3- 2015-ben megalapította Rijádban a Terrorellenes Iszlám Katonai Szövetséget (IMCFT), amelynek több mint 41 ország a tagja.

4- 2017-ben megnyitotta Rijádban a Szélsőséges Gondolkodás Elleni Küzdelem Nemzetközi Központját (Etidal), Szalman bin Abdul-Azíz király és Donald Trump amerikai elnök védnöksége alatt, és több mint 57 ország részvételével.

5- A Királyság az Egyesült Államokkal és Olaszországgal partnerségben vezeti az ISIL szervezet finanszírozása elleni csoportot (CIFG).
A Szaúd-Arábiai Királyság budapesti Nagykövetsége elítéli az effajta állításokat, és mindenkit felszólít arra, hogy győződjön meg a nyilatkozatok pontosságáról és a hitelességéről.

Szaúd-Arábiai Királyság budapesti Nagykövetsége”

Vigyázz Svédország, Szijjártó már feni a nemzeti fennivalóját…..

Szijjártó ENSZ-telensége

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük