Connect with us

Koronavírus

Száz magyar betegen tesztelik a Japántól kapott gyógyszert, ami hat nap alatt kisöpri a koronavírust a szervezetből

gyogyszerhiány
Megosztás

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet engedélyezte a Favipiravir hatóanyagú gyógyszer klinikai vizsgálatát – mondta a szer hazai fejlesztésével foglalkozó konzorcium vezetője péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Keserű György Miklós akadémikus (Természettudományi Kutatóközpont) közölte:

a gyógyszer további vizsgálatát az orvostudományi egyetemek és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet végzik. A klinikai tesztek célja, hogy itthon is alátámasszák a gyógyszer hatékonyságát, ezután engedélyezhetik teljes körűen a medicinát.

Kitért arra is, hogy első körben száz beteg kezelésére elegendő gyógyszert kapott Magyarország Japántól, ezt fogják felhasználni az öt egészségügyi centrumban.

A teljes engedélyeztetési eljárás hat hónap-egy év,

de – az ideiglenes engedély birtokában – a tesztek alatt is eljuthat a készítmény a magyar betegekhez

– fogalmazott Keserű György Miklós.

Kifejtette, hogy az eredetileg Japánban kifejlesztett Favipiravir

enyhe és középsúlyos koronavírus-fertőzéssel küzdő betegek kezelésére alkalmas.

A Japánban elvégzett kutatások megerősítették, hogy még

a kezdődő tüdőgyulladással küzdő koronavírusos betegek esetében is hatékony a gyógyszer

– tette hozzá.

Átlagosan mintegy hat nap alatt kisöpri a koronavírust az emberi szervezetből,

és hozzájárul ahhoz, hogy átlagosan tizenkét nap alatt a klinikai tünetek is javuljanak. Ez azt jelenti, hogy megszűnik a láz, a légzési nehézség és a köhögés, így nincs szükség intenzív terápiás ellátásra

– hangsúlyozta az akadémikus.

Forrás

koronavírus

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük