Connect with us

Voks 2022

Frissítve !!!!! Szegeden a DK a Fideszt támogatja? – A DK alelnök cáfol…!

szeged
Megosztás

Nem világos egyelőre, hogy helyi perpatvar, vagy központilag irányított, de egyelőre úgy tűnik, hogy Szegeden a Demokratikus Koalíció nem áll be az ellenzéki sorba.

Szeged szeggel…..

Mi lehet a háttérben? Ki nem kapott meg mit? Jelenleg annyi tudható, hogy az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint

közösen indul az ellenzéki pártok többsége – az MSZP, a Momentum, a Párbeszéd, az LMP és Jobbik -, valamint az Összefogás Szegedért Egyesület az őszi önkormányzati választásokon a Tisza-parti városban, a Demokratikus Koalíció nem vesz részt az összefogásban

– jelentette be a szocialista párt Csongrád megyei elnöke pénteken.

Szabó Sándor az együttműködésben részt vevő pártok helyi vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta:

támogatják Botka László polgármester újraválasztását és programját.

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus kifejtette, céljuk, hogy Szeged mind a húsz egyéni önkormányzati körzetében egyetlen közös jelölt induljon a Fidesszel szemben. A felmérések azt mutatják a szegediek 70 százaléka szerint a városban jó irányba mennek a dolgok, ez visszaigazolása az elmúlt 17 évben elvégzett munkának.

Az elért eredmények és értékek megőrzéséért kötöttek megállapodást az együttműködésben részt vevő pártok és civilek

– tette hozzá.

Szabó Sándor kérdésre válaszolva azt mondta: korábban soha nem jött létre a jelenlegihez hasonlóan széles körű összefogás Szegeden.

A Demokratikus Koalícióval is megállapodás született, de ezt az európai parlamenti választásokat követően a fővároshoz hasonlóan „felrúgták”.

Az együttműködő szervezetek továbbra is nyitottak az egyeztetésre, várják a DK-t az összefogásba – mondta, hozzátéve:

„amennyiben nem jönnek, nekik is tudniuk kell, ezzel a Fideszt támogatják”.

Mindez Fideszül:

A kormánypárt mocskos szájjal azonnal elkezdett „ellenzékezni”:

A szegedma.hu a fentieket így interpretálja:

„Azok borultak ma be Botka mögé, akik jobban gyűlölik a Fideszt, mint amennyire Szegedet szeretik. A mai nappal egyértelművé vált, hogy összeborul az az ellenzéki roncsderbi, amelyik eddig is hagyta, hogy Szeged fokozatosan lemaradjon.

Ez az ellenzéki roncsderbi nem Szeged, és nem is a szegediek érdeke. Ez egyedül Botka és a vele lepaktált roncskoalíció tagjainak személyes érdeke: ez a paktum csak pár megélhetési politikus érdeke. Ez a roncspaktum egyet jelent a város polgárainak: Botka zsíros közpénzes állásokkal kenyerezi le a nemlétező ellenzéki szervezeteket, csak hogy felszínen maradhasson.

A mai összeborulással összeállt a városban az egykori zsidó- és cigánygyűlölő szélsőjobboldal az ex-kommunistákkal, a neoliberálisokkal, és a nyomokban még zöldséget tartalmazó politikai gittegylettel.”

A DK-alelnök cáfol…..

Varjú László, a DK alelnökét telefonon értük el, aki ezt mondta a Városi Kurír munkatársának:

„Nem értem, mi ez a nagy nyüzsgés a témában, hiszen a tárgyalások még tartanak és biztos vagyok bennE, hogy lesz megállapodás és közös jelölt is.”

Frissítés!

Cikkünk megjelenése előtt kértük a DK. véleményét is a Szegeden történtekről, amely most érkezett meg :

DK: Folynak a tárgyalások Szegeden
Régóta húzódó tárgyalások vannak arról, hogy Szegedet hogyan lehet az Orbán-rendszerrel szembeni ellenzék városának megtartani. Ezek a tárgyalások bölcsességet és kompromisszumkészséget igényelnek. Két célunk van. A város maradjon a demokraták kezén, illetve Szeged sokszínű, demokrata lakossága kellő súllyal hallathassa szavát a közgyűlésben. A Demokratikus Koalíció arra törekszik, hogy megállapodásra jussunk. Ehhez minden bizonnyal minden félnek kellő önmérsékletre, nagyvonalúságra van szüksége. Mi ezt fogjuk gyakorolni.

Figyelje cikkünk frissüléseit! Érdemes!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük