Sorting by

×

Szegeden is nyert a Telekom Veszprém

A Telekom Veszprém 29-27-re nyert a címvédő Pick Szeged otthonában a férfi kézilabda NB I szombati rangadóján.

A kezdés előtt ünnepélyesen felavatták az új Pick Aréna vendégszektorát, amelyet a nagy rivális Veszprém 2009-ben meggyilkolt román beállójáról, Marian Cozmáról neveztek el

A két együttes legutóbb egy hete, a Magyar Kupa győri elődöntőjében játszott egymással, akkor 30-27-es veszprémi siker született. Ahogyan akkor, ezúttal is a szegediek kezdtek jobban, kevesebb hibával, de amikor jöttek a labdaeladások, a vendégek egyenlítettek (6-6). A kapusok egyik oldalon sem tudtak védeni, ezért a 14. percben a veszprémieknél Vladimir Cupara váltotta Rodrigo Corralest, de ez sem vezetett eredményre, sőt a címvédő 11-8-ra ellépett.

A folytatásban Cupara bravúros védéseit eleinte nem tudta megfelelő hatékonysággal kihasználni a Magyar Kupa-győztes, de mivel a másik oldalon is egyre több volt a kihagyott helyzet, a szünetben 16-16 volt az állás.

A második félidő második percében vezetett először a Veszprém

Ellépni azonban – horvát kapusa újabb védései ellenére – ekkor még nem tudott. A meccs a nagy küzdelem, és nem a kiemelkedő színvonal miatt volt látványos. A vendégek 5-1-es sorozatot produkáltak, a házigazdák hiába próbálkoztak a létszámfölényes támadásokkal, a hajrát viszont egy 4-0-s szakasszal izgalmassá tették, hiszen három és fél perccel a vége előtt egyenlítettek.

Már csak egy perc volt hátra, amikor Omar Jahja és Rasmus Lauge Schmidt egy kínai figurából szerzett góllal eldöntötte a mérkőzést a Veszprém javára.

A csongrádiaknál Sebastian Frimmel hét, Mario Sostaric és Rosta Miklós négy-négy góllal, Mikler Roland 34 százalékos védési hatékonysággal (29/10) zárt. A túloldalon Jahja hatszor, Lauge ötször, Manuel Strlek és Andreas Nilsson négyszer talált be. A mezőny legjobbja Vladimir Cupara volt 45 százalékos védési hatékonysággal (33/15).

A két csapat 181. alkalommal találkozott egymással tétmérkőzésen, a mérleg 123 veszprémi és 51 szegedi siker, illetve hét döntetlen.

Juan Carlos Pastor, a PICK Szeged vezetőedzője

“Az első félidőt követően három-négy góllal vezetnünk kellett volna, de a huszadik perctől pontatlanul lőttünk. Megviselte a csapatot, hogy a félidőben döntetlent mutatott az eredményjelző. Rengeteget harcoltak a játékosaim az egész meccsen. Kerestük a lehetőségeinket, de nagyon nehéz úgy nyerni, ha minden lövésed elakad a kapusban. Gratulálok Cuparának, ő döntötte el a mérkőzést. Több egészséges játékosra lenne szükségünk, remélem, a döntőre kiegészülünk. Azért dolgozunk, hogy megnyerjük a bajnokságot. Fájdalmas ennyi néző előtt veszíteni, köszönöm a szurkolóknak, hogy végig mellettünk voltak, valamint, hogy akkor is mögöttünk állnak, amikor rosszul megy a csapatnak.”

Rosta Miklós, a PICK Szeged játékosa

“Gratulálok a Veszprémnek. Sosem jó egy vereség, most pedig lelkileg nagyon nehéz helyzetben vagyunk, de össze kell szednünk magunkat. Vár még ránk három fontos mérkőzés a bajnokságban, majd egy hónapunk lesz, hogy fizikálisan és mentálisan is felkészüljünk a bajnoki döntőre, amelyet szeretnénk megnyerni.”

Telekom Veszprém
A veszprémi csapat játékosai a Pick Szeged-Telekom Veszprém NB I-es férfi kézilabda mérkőzés végén a szegedi Pick Arénában. Fotó: MTI/Kovács Anikó

Momir Ilics, a Telekom Veszprém vezetőedzője

“Gratulálok a csapatomnak az újabb sikerhez. Tudtuk, hogy nehéz lesz hét napon belül másodszor legyőzni a Szegedet, éppen emiatt nagyon büszke vagyok a srácokra, hogy sikerült. Az első félidőben nem voltam elégedett a védekezésünkkel, a második játékrészben viszont már sokkal jobban működött. A különbséget Vladimir Cupara jelentette a kapunkban. Szeretném megköszönni a Szegednek azt a gyönyörű gesztust, hogy bár Marian Cozma sosem játszott itt, mégis megemlékeztek róla, ez igazán sokat jelent a klubunknak.”

Vladimir Cupara, a Telekom Veszprém játékosa

“Köszönöm az elismerő szavakat, nagyon jól esnek. Gratulálok a Szegednek, sportszerű, jó iramú mérkőzést játszottunk. Gratulálok a csapatomnak is ehhez a nagy sikerhez, ez erőt adhat a jövő feladataira nekünk.”

Az már korábban eldőlt, hogy idén – júniusban – is ez a két csapat játssza a bajnoki döntőt, a Veszprém ezzel a sikerével nagy lépést tett afelé, hogy az alapszakasz megnyerésével hazai pályán játszhassa a finálé visszavágóját.

Férfi kézilabda NB I, 22. forduló

Pick Szeged-Telekom Veszprém 27-29 (16-16)
Szeged:
Alilovic, Mikler (kapusok), Blonz, Bodó 3, Bombac 2, Frimmel 7 (4), Gaber, Garciandia 2, Henigman 1, Mackovsek, Martins, Radivojevics 1 (1), Radvánszki, Rosta 4, Sostaric 4, Tonnesen 3.
Veszprém: Corrales, Cupara (kapusok), Blagotinsek 1, Dörnyei, Ilic, Khaled 6, Lauge 5, Ligetvári, Lékai, Mahé 3 (1), Maqueda, Marguc 3 (1), Nenadics 3 (3), Nilsson 4, Sipos, Strlek 4.

Forrás: MTI / pickhandball.hu

átver

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.