Szegeden is belecsaptak a lecsóba: Varga Judit asszisztálásával Nemesi Pál kormánypárt-jelölt egyértelműsítette, hogy ha jól ikszelnek a szegediek, akkor jön a „kolbászkerítés”, ellenkező esetben… Arról jobb nem is beszélni.


Vita nuku, kinyilatkoztatás van…

A legfontosabb, hogy alkalmas jelölteket válasszanak a magyar emberek a települések élére – kezdte a jövőt bemutató instrukcióit Varga igazságügyi miniszter asszony szerdán Szegeden az önkormányzati választásokra utalva.

Rögvest, hogy gondolkodni se kelljen tálcán kínálta a nemzeti megoldást:

a Fidesz alkalmas jelölteket állított, akik képesek dinamikus együttműködésben dolgozni a kormánnyal.

Belendült…

A jót is érdemes értékelni, az embereknek tudatosítaniuk kell magukban, mi volt 2010 előtt, például milyen anyagi helyzetben voltak az önkormányzatok. Mindezzel szemben a kormány elindította a Modern városok programot és a Magyar falu programot, jelentős fejlesztési forráshoz juttatva a településeket

– mondta a politikus.

A zsarolás….

Azt, hogy eleddig mi akadályozta a kormányt abban, hogy az elosztására bízott közpénzből – ami , ne legyen félreértés, nem Orbáné, sem a kormányé – lényegesen többet utaljon Szegednek, nem fejtette ki az igazak felkent őre.

Magyarországra hihetetlen mennyiségű külföldi befektetés érkezik, jó lenne, ha Szeged legalább az országos átlagnak megfelelően részesedne ebből.

Aki nem lép egyszerre…..

Szörnyű azt látni, hogy az ellenzék arra akarja használni az önkormányzatokat, hogy a kormánnyal háborúzzon, ahelyett hogy fölvirágoztatná a településeket

Becsatlakozott a Fidesz-jelölt

Nemesi Pál, a Fidesz és a KDNP által támogatott független polgármesterjelölt ráülve Varga feladott lasztijára hangsúlyozta,

a kedvező gazdasági környezet ellenére Szeged nem abban az ütemben fejlődött, mint amire lehetősége lett volna.

Most figyuzzanak!

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöki posztját is betöltő építési vállalkozó szerint számottevő bérnövekedés akkor érhető el, ha jelentős hozzáadott értéket teremtő befektetőket sikerül a városba vonzani.

A jelenlegi megszerezhető 300 ezer forint körüli fizetések ebben az esetben megközelíthetnék az 500 ezer forintot

Ezután még lazán beígérte, hogy ha ő lesz a tótumfaktum, akkor megszűnik az elvándorlás is. A polgármesterjelölt fontos problémának nevezte a fiatalok elvándorlását. Nemesi Pál közölte,

szeretné, ha a fiatalok együtt maradhatnának családjukkal Szegeden, ez csak erős gazdaság mellett képzelhető el.

A 24.hu-nak adott interjújában azt is elárulta, hogy nem is igazán akart indulni, de aztán rádumálták:

Tavaly még azt gondoltam, a következő években egyre kevesebb feladatot vállalok magamra, de mivel már hosszú ideje kritikus hangot ütöttem meg Szeged és Csongrád megye gazdaságfejlesztési kérdéseiben, egyre többen kapacitáltak, hogy hajrá, csináljuk meg. Ehhez a csapathoz aztán csatlakoztak a mostani támogatóim is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét