Connect with us

Blogbazár

Szégyellje magát miniszter-helyettes úr!

schanda-tamas
Megosztás

Kedvem lenne szakítani a kulturált beszéddel és olykor azzal a bayerzsolt-féle nyelvi szabadsággal, a keresztény-konzervatív médiacelebek félobszcén stílusában kimondani azt, amit gondolok, és ami adott esetben tökéletesen indokolt is lenne.

Szívesen közölném például Schanda Tamás miniszter-helyettes úrral,

az Innovációs és Technológiai Minisztérium fiatal vezetőjével, hogy merre is visz annak az útja, aki közfeladatot ellátó ember létére ennyire pökhendi, lekezelő és pitiáner tud lenni. Szívesen elmondanám neki:

túl fiatal még ahhoz, hogy máris ennyire eldeformálja a hatalom és a közszolgálatot illiberális módon úgy értelmezze, hogy a köz szolgálja a hatalmat és nem fordítva.

Schanda úr nemes egyszerűséggel lenézi a magyar választópolgárokat

– ami egy kereszténydemokrata párt alelnökétől különösen elszomorító -, azokat mindenképpen, akik nem a jelenlegi hatalom támogatói. Schanda miniszter-helyettes úr ugyanis hosszú hetek óta nem hajlandó érdemi és részletes tájékoztatást adni arról, hogy miként csoportosítják át az uniós forrásokat a járvány elleni védekezésre és mely elérhető alapokból igényelünk erre támogatást. Először a Pénzügyminisztériumnak küldtem ezzel kapcsolatban kérdéssort, ahonnan hosszú várakoztatás után az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz küldtek. Utóbbi tárcától Schanda Tamás küldött először választ (eddig azt sem tudtam, hogy van ilyen nevű államtitkár a NER-lovagok sok száz fős listáján), pontosabban pusztán hömpölygő vádaskodást: volt itt elmúltnyolcévezés, brüsszelezés, „dilettáns bürokratázás”, csak épp válaszadás nem.

Miután újból elküldtem a miniszter-helyettesnek a kérdéseket,

arra kérve, hogy ha már engem (mint megválasztott EP-képviselőt) nem tisztel, tisztelje azokat a választókat, akiket képviselek, és akiknek a nevében az egyébként közérdekű tájékoztatást kérem. Érdemi válasz ezúttal – újabb várakoztatás után – sem érkezett, Schanda miniszter-helyettes mindössze annyit közölt, hogy a kormány az első csatát megnyerte a vírussal szemben, most már a második csatát vívják, és ha ebben segíteni nem tudok, legalább ne akadályozzam benne őket. Gondolom ezért a frappáns riposztért extra konyakos meggy járt a titkárságon, talán még fel is küldték a Karmelitára a szövegmásolatot, hogy a Főnök is lássa: mi itt az ITM-ben aztán nagyon szétoltottuk ezt a szocit.

Szégyellje magát Schanda úr! Velem szemben pimaszkodhat, régóta vagyok ebben a szakmában és elég ütésálló. Sőt! Szégyellje magát azért, mert abban a székben, amiben trónol, ez a pökhendiség nem megengedett.

Ön egy közszolga, akit többek között azok a választók fizetnek, akiket én is képviselek

Ön nem velem volt lekezelő, hanem azokkal az emberekkel, akiket Önnek szolgálnia kell. Ez a fajta kontrollvesztés azok sajátja, akik túl régóta és túl sokat voltak a hatalom közelében. Vigyázzon, mert ilyen fiatalon ez a gőg most még magason tartja, de nagyon mélyre is löki a végén!

És, hogy melyek voltak azok a súlyos kérdések, amelyekkel „hátráltattam” a járványölő kormány hősies védekezését?

Megosztom Önökkel, hogy tudják: ezekre a kérdésekre nem hajlandó a kormány hosszú hetek óta válaszolni, helyette az időt és a papírt lekezelő pocskondiázásra használja. Előbb-utóbb mindegyikre választ fogunk kapni:

1. Az Európai Bizottság elnöke által március 13-án bejelentett Koronavírus-reagálási befektetési kezdeményezés,

illetve az április 2-án bejelentett Koronavírus-reagálási befektetési kezdeményezés plusz értelmében az Európai Bizottság a vonatkozó szabályozási keretek módosításával és teljes körű rugalmassá tételével lehetőséget nyújt a tagállamoknak arra, hogy az Európai Strukturális és Beruházási Alapok részeként a Kohéziós Alapok forrásai átcsoportosításra kerülhessenek annak érdekében, hogy ezen források a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet enyhítését szolgálják. Tervezi-e, illetve tett-e már lépéseket Magyarország kormánya a jelenlegi 2014-2020 közötti többéves pénzügyi keret részét képező Kohéziós Alapok átcsoportosítására? Mely projektek, programok forrását tudja, illetve akarja átcsoportosítani a kormány?

2. Az Európai Bizottság 2020. április 17-én jóváhagyta azt az 1 milliárd euró összegű magyar támogatási programot,

amelynek deklarált célja a magyar vállalkozások megsegítése a koronavírus-járvány idején. Az ideiglenes keret alapján jóváhagyott 1 milliárd euró értékű mentőcsomag mekkora hányadát képezi az Európai Strukturális és Beruházási Alapokból származó források átcsoportosítása?

3. Tervezi-e Magyarország kormánya

a válsághelyzet negatív munkaerő-piaci következményeit csökkenteni azáltal, hogy igénybe veszi az Európai Globalizációs és Alkalmazkodási Alapból ezen célra rendelkezésre álló forrásokat? Az elmúlt években eddig miért nem vettük igénybe egyetlen egyszer sem?

4. A koronavírus-reagálási beruházási kezdeményezés részeként,

a vonatkozó jogszabályok módosítása révén a közegészségügyi válsághelyzetek is az Európai Unió Szolidaritási Alapja által finanszírozott vészhelyzetnek minősülnek. Kívánja-e Magyarország kormánya a koronavírus-járvány jelentette válsághelyzetet az új forrásként rendelkezésre álló Európai Unió Szolidaritási Alap forrásait felhasználni? Ha igen mire és milyen mértékben? Ha nem, miért nem?

5. Élni kíván-e Magyarország kormánya

a Szükséghelyzeti Támogatási Eszköz révén új forrásként rendelkezésre álló 2,7 milliárd euró értékű kerettel? Tervezi-e Magyarország kormánya, hogy támogatási kérelmet nyújt be az Európai Bizottsághoz?

Forrás

maxielnöknek

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük