Kerítésen innen
Szél Bernadett kisegíti az MTVA-t, aminek munkatársait újra „ismeretlenek” gátoltak a munkavégzésben
Az MTVA-nál úgy érezhették, hogy nincs még teljesen lerágva a „szegény, szerencsétlen megtámadott” szerep, kedden újra feltették a kezüket, miszerint újra megtámadták őket. Hát nem tudom, ez már első alkalommal sem volt nagy „etvasz”….
Majdnem teljes ellenzéki „blokád”
Hétfőn – az MSZP képviselőit leszámítva – ellenzéki képviselők vették „blokád alá” az MTVA egyik bejáratát, hogy számon kérjék a közpénzből finanszírozott intézményen, hogy az miért nem ismerteti az EP-kampányban az ellenzéki pártok véleményét.
A képviselők 5 pontos követelési listát szerettek volna Papp Dániel vezérigazgatónak átnyújtani, ezt azonban csak kiragasztaniuk sikerült a köztévé székházában, ahol újra biztonsági őrök állták útjukat. A 444 szúrta ki az MTVA közleményét, miszerint az ellenzéki blokád a szabadság és munkához fűződő jogukban korlátozta a dolgozókat és a vendégeket.
Legyen bizonyíték a Varju László elleni erőszakot megörökítő MTVA-s felvétel!
A követeléseik
- konszenzusos vezető álljon a közmédia élén, illetve azt, hogy a Médiatanácsban egyenlő számban legyenek kormánypárti és ellenzéki delegáltak, akik a közmédia mindenkori vezetőjét kinevezik;
- a fizetett kormányzati propaganda törvénybeli tiltását, az MTI ne cenzúrázza a pártközleményeket, a közmédia műsoraiban egyenlő arányban szerepeljenek ellenzéki politikusok a kormánypártokkal;
- az EP-kampányban minden induló párt kapjon rendszeres, egyenlő megjelenési lehetőséget;
- csökkenjen harmadára a közmédia költségvetése, és az így felszabadult pénzt kórházakra és iskolákra költenék;
- a közmédia számoljon be az uniós beruházásokról, és arról is, az milyen pénzből valósul meg.
„Más ellenzéki képviselők engedély nélkül hatoltak be a közmédia területére, többen közülük törvénysértő módon készítettek kép- és hangfelvételeket, amivel megsértették a munkatársak személyiségi jogait.”
– folytatódik a közlemény.
Az MTVA „a tapasztalt visszaélések” miatt jogi lépéseket tesz
„Nem ez volt az első alkalom, hogy ellenzéki képviselők betörtek a közmédia épületébe. Tavaly év végétől több alkalommal követtek el hasonló jogsértéseket, ellehetetlenítve a normál munkavégzést.”
Hoppá….
Szél Bernadett független országgyűlési képviselő a közleményre reagálva azt írja Facebook-posztjában:
„Segítek a láthatóan teljes szerepzavarban lévő MTVA-nak: a képen látható ‘ismeretlen tettesek’ egytől egyig ismert ellenzéki országgyűlési képviselők és politikusok, akik nem ‘magánterületen’, hanem adóforintokból fenntartott közintézmény területén tartózkodtak, és akiknek amúgy az ő stúdióikban lenne helyük, ahol felkészült és pártatlan riporterek kérdezik őket — addig is, amíg ez így lesz, minden létező módszerrel küzdeni fogok és fogunk a szabad sajtóért. Hozzáteszen én erőszakmentesen — szemben velük…”
Szerző
Friss
- Donald Trump és neje részt vesznek Ferenc pápa temetésén, az Orbán házaspár még nem nyilatkozott
- Gábor György: nincs szebb, mint az a valóság amely saját magát igazítja ki
- A milliárdokat elnyelő ‘nemzeti köztévénél’ a szakértelem, és nem a párthűség lenne a kiválasztás elve….
- Semjén: Ferenc pápa temetésének napja nemzeti gyásznap lesz
- Dögtemetők országszerte – Őrt állt éjjel a DK Bábolnán
- Tűzszünet, mint ‘látványpékség’
- Perintfalvi Rita búcsúja Ferenc pápától
- Akiért a harangok szólnak…. – 11 órakor minden magyarországi templomban negyed órán át harangoznak
- Egy jó emberrel kevesebb…: Húsvétkor meghalt Ferenc pápa – Legyen könnyű neki a föld!
- Ma vidám, napos locsolóidő