Connect with us

Ez a nap

Itt tartunk: ellenzéki képviselőket lehet Soros-bérencnek minősíteni és kitiltani egy bizottság üléséről

A rezsicsökkentés valójában már rezsinövelés
Megosztás

A Fidesz szerint Szél Bernadett és pártja, az LMP Soros György érdekeit szolgálja, ezért az ellenzéki képviselő nem vehet részt egy olyan nemzetbiztonsági bizottsági ülésen, amely a Soros-tervvel foglalkozna. Pedig ő tagja a bizottságnak…

Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke sajtótájékoztatóján indoklásul azt mondta: LMP-s politikusok összevissza hazudoztak a nemzeti konzultáció alatt, mindvégig a „Soros-tervet” támogatták, „folyamatos fúrásban voltak”.

Aki pedig a „Soros-tervet” támogatja, aki a „Soros-birodalom” érdekében hoz meg döntéseket, az nem vehet részt a „Soros-terv” megakadályozásáról szóló nemzetbiztonsági bizottsági ülésen – jelentette ki.

A politikus megjegyezte azt is, hogy Szél Bernadett olyan, migránsokkal foglalkozó szervezetnél dolgozott, amelyet Soros György fizet, „tehát Soros fizette Szél Bernadettet is”. Ráadásul az LMP társelnöke ezt még „le is tagadja”, parlamenti önéletrajzában ugyanis nem szerepel ez a munka – fűzte hozzá.

Németh Szilárd kitért továbbá arra, hogy Szél Bernadett néhány hónapja Brüsszelben találkozott a Soros György szervezetét méltató Vera Jourová uniós biztossal.

Arra a kérdésre, hogy milyen alapon lehet „kitiltani” a nemzetbiztonsági bizottság üléséről Szél Bernadettet – aki tagja a testületnek -, a Fidesz alelnöke úgy reagált: nincs kitiltva senki, de azon az ülésen, amelyen a „Soros-terv” téma lesz, az LMP-s tag nem vehet részt, mert „egészen mást képvisel, mint a magyar érdek”.

(Ha megtiltják, hogy részt vegyen, az nem kitiltás? És a Fidesz eldönti mi a magyar érdek és ki képviseli?)

Az 1300 menekült befogadásával kapcsolatos felvetésekre a kormánypárti képviselő azt válaszolta: oltalmazottakról van szó, akiket nem szabad összekeverni az illegális bevándorlókkal.

A hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választással összefüggésben szintén kérdésre azt mondta: szerinte a helyi plébános nem kampánybeszédet tartott vasárnap a templomban, hanem olyan elvi kérdésekről szólt, hogyan érzi magát jelenleg az egyház, a papság. Szerinte létező műfajról van szó, hiszen a katolikusoknál és a reformátusoknál is lehet a szertartás végén szót kérni, és senkit nem köteleznek a közösségből, hogy maradjon ott, „tehát ez nem az imaóra, hanem aki akar, az ott marad”.

Arra a kérdésre, hogy a Pest megyei Pilisen a hírek szerint vizitdíjat kell fizetni az önkormányzati rendelőintézetben, Németh Szilárd azt felelte: ha ez igaz, akkor kéri Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, hogy vizsgálja ki az ügyet, mivel a 2008-as népszavazáson az emberek elutasították a vizitdíjat.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) Elios-ügyben készült jelentésével kapcsolatos kérdésre úgy reagált: az a helyes, ha a magyar hatóságok az OLAF minden felvetését kivizsgálják.

Szél Bernadett: Németh Szilárd nem tilthat ki a nemzetbiztonsági bizottságból

Szél Bernadett szerint nem tilthatja ki őt a bizottságból a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke. Ha ezt Németh Szilárd mégis megteszi, akkor minden létező jogi eszközt igénybe vesz majd.

Szél Bernadett szerint ezzel a lépéssel a „fideszes nagy gondolkodó” beismerte, hogy minden, amit az úgynevezett Soros-hálózatról mondtam, az igaz. És minden, amit ők mondanak róla: hazugság.

Hozzátette, üzeni az „uraknak”, tudja: fáj, hogy van olyan tagja a bizottságnak, aki nem hagyja, hogy aljas propagandává süllyesszék a nemzetbiztonságot és ezt a jövőben sem fogja hagyni. Be fogja bizonyítani: a Fidesz hazudik.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

MSZP: Orbán a nemzetbiztonsági bizottság előtt bizonyítsa a Soros-terv létezését!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük