Connect with us

Kerítésen innen

Szél Bernadett lemondott

Megosztás

Szél Bernadett lemondott az LMP-ben betöltött összes pozíciójáról: a társelnöki posztról, illetve a frakcióvezetőségről is.

Paks-2
Megosztás

Szél Bernadett lemondott az LMP-ben betöltött összes pozíciójáról: a társelnöki posztról, illetve a frakcióvezetőségről is. Az erről szóló hír a Borsod24 nevű oldalon jelent meg először, de az Indexnek is megerősítették az LMP-ből.

Visszavonult gondolkodni, majd döntött

A hír feltehetően úgy kezdett el terjedni, hogy Szél Bernadett a Magyar Hangnak adott egy interjút, amelyben részletesen beszélt a lemondás okairól.

Szél döntése annyiban nem meglepő, hogy az etikai bizottság néhány héttel ezelőtt sorozatosan olyan határozatokat hozott, amelyekkel nem értett egyet. Az egyik határozat őt is eltiltotta három évre az LMP-ben betöltött pozícióktól, mert a kampányban a választókerületi visszalépésekről tárgyalt más pártokkal.

Bár a furcsa eltiltás azt nem jelentette, hogy le kell mondania, Szél akkor azt mondta, visszavonul gondolkodni. 

„A jövővel kapcsolatban fontos és felelős döntéseket kell meghoznom”

– mondta.

A párt vezetői már az utódlásról gondolkodnak

A pártban már múlt héten is téma volt Szél lemondása, így a párt vezetői elkezdtek azon gondolkodni, ki pótolhatná a távozó politikust. A társelnöki poszton az alapszabály szerint női utód kell. Többen Demeter Mártát tartják esélyes befutónak, annak ellenére is, hogy az MSZP-ből érkezett politikus csak nemrég lett a párt tagja.

A frakcióvezetői poszton a másik társelnök Keresztes László Lóránt lehet az utód, ám felvetődött Ungár Péter neve is. Ungár nem kívánt nyilatkozni sem Szél távozásáról, sem az utódlásról.

Büntetlenül nem lehet ezt csinálni – írta Szél Bernadett búcsúzóul az LMP tagjainak

Három és fél oldalas, a jelenlegi pártstruktúrát és a párt gyakorlati döntéshozó fórumait is bíráló levélben mondott búcsút az LMP tagjainak Szél Bernadett. A hvg.hu birtokába jutott levélben az eddigi társelnök szervezeti megújulást ajánl az LMP-nek, ő maga azonban – mint írta – egyelőre a háttérben marad. A történtek felelőseit ugyanakkor pontosan körülírta. Lemondása közvetlen okaként az LMP etikai bizottságának nyári döntéssorozatát nevezte meg a politikus.

„Nem akarok egy olyan rendszerben dolgozni, ahol a felelősségvállalást büntetik, a felelősséghárítást jutalmazzák” – írja Szél Bernadett.

(Forrás: Index, hvg.hu)

Az LMP haláltusája? Szél Bernadettet eltiltották a pártelnökségtől, de…..

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük