Connect with us

Banánköztársaság

Szembenézés – Az új év első napjaiban érdemes tükörbe nézni!

Megosztás

A Szabad Európa december 25-én tette közzé szomorú kvízjátékát, amely voltaképp sajátos szembenézés – önmagunkkal. Mi, magyarok, nagyon büszkék vagyunk magyar mivoltunkra, ősi kipcsak-sumér-pártus rokonságunkra és nemzetünk nagyszerűségére.

Szembenézés - Az új év első napjaiban érdemes tükörbe nézni!
Megosztás

Az RTL Klub újévi köszöntőjében a gerincvelői izomsorvadással diagnosztizált Zente családja mesélt az elmúlt évükről. A kisfiú 2 évvel ezelőtt kapta meg a 700 millió forintba kerülő gyógyszert. Kezelésére az egész ország gyűjtött, ahogyan később más gyerekeknek is.

A történtek hatására Kásler Miklós miniszter úgy döntött, minden 18 év alatti SMA beteg kérvényezés nélkül megkapja a tízmilliókba kerülő Spinraza-kezelést. 2021-ben pedig már állami támogatással kapta meg egy kislány a Zolgensmát, és Kásler bejelentette, ezzel megkezdődött a gerincvelői izomsorvadásban szenvedő összes magyar gyerek legkorszerűbb, teljesen ingyenes kezelése a Bethesda kórházban és a Semmelweis Egyetemen. További előrelépés, hogy elindult itthon az újszülött-kori SMA-szűrés, amivel hamar fel lehet fedezni a betegséget. A kisfiú a felvételen szüleivel kézen fogva sétál, habár néhány méter után elfárad. Édesanyja arról beszélt, kicsit meseszerű számukra, hogy mennyire csodálják az emberek Zentét, hogy azt mondják, erőt merítenek a kitartásából és a család hozzáállásából. „Meglepődtünk, hogy ennyire szeretik őt, az összefogás két éve töretlen. Az rengeteg gyerek életét változtatta meg, ami fantasztikus.” (HVG)

Mi, büszke magyarok

No hát ilyenek vagyunk mi, magyarok. Segítünk a rászorulókon. Néha. Máskor a hajléktalanokat törvényben megszabva taszítjuk a bűnözők közé csak azért, mert közterületeken tengetik nyomorú napjaikat, és menekülteket tartunk távol országunktól irgalmatlan (jogellenes) módon. A Szabad Európa december 25-én tette közzé szomorú kvízjátékát, amely voltaképp sajátos szembenézés – önmagunkkal. Mi, magyarok, nagyon büszkék vagyunk magyar mivoltunkra, ősi kipcsak-sumér-pártus rokonságunkra és nemzetünk nagyszerűségére. A miniszterelnök és a Magyarságkutató Intézet jó ügyhöz méltó buzgalommal keresi és találja meg a magyarság nemzeti nagylétének évezredes bizonyítékait, és teljesen mellékes, hogy e politikai indíttatású és célzatú kutatómunkában a históriai tények mit sem számítanak. (Tisztelettel ajánlanám a nemzet új történetének formálói figyelmébe Magyar József rendező évtizedekkel korábban bemutatott „Mi, büszke magyarok” c. filmjét, amelyből mi magyarok, nemkülönben a hivatásos királycsontváz-kutatók is megtudhatnának valamit a nemzet jelleméről, ha van ilyen.)

A SZER kvízjátéka

De az említett kvízjáték más hajlandóságainkról is képet ad. Karácsony előtt általában felerősödik az adakozási kedv, aki megteheti, pénzzel, tartós élelmiszerrel, ajándékokkal támogatja a rászorulókat. Látjuk minden tévéhíradóban. De mennyire vagyunk adakozók az év többi napján? Milyen hatással volt a Covid a jótékonykodási kedvünkre? A Szabad Európa kvízjátéka megmutatja néhány kérdésben:

1./A Charities Aid Foundation (90 éve működő, londoni székhelyű szervezet) jótékonysági felmérésében részt vevő 114 ország közül hányadik helyen végzett vajon Magyarország?

– A 82. helyen. Az első: Indonézia. Az USA a 19., míg Svájc még Magyarországtól is jóval lemaradva a 97. helyen végzett. (Fösvények, vagy sokkal kevesebb a rászoruló?) A kutatásban azt vizsgálták, mennyire vagyunk hajlandók segíteni ismeretleneknek, szoktunk-e pénzt adományozni vagy önkénteskedni.

2./Ugyanebben a felmérésben hol végezhetett Kenya, Nigéria, Mianmar, Ghána, Uganda vagy Koszovó?

– Az első tíz között – pedig a világ legszegényebb országai közé tartoznak.

3./Több pénzt, vagy kevesebbet ajánlottunk fel a civileknek 2021-ben, mint egy évvel korábban adónk egy százalékával?

– A NAV adatai szerint tavaly az adózók kilencszázmillió forinttal több pénzt juttattak a civileknek, mint 2020-ban.

-4./ Melyik civil szervezet kapta a legtöbbet az egy százalékokból?

– Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány. 2020-ban is ők végeztek az első helyen, de tavaly több mint hetvenmillióval többet, 308 millió forintot kaptak.
Tíz milliárd

5./ Mennyi volt a civil szervezeteknek adott egy százalék összesen?

– Cakumpakk 10 516 578 761 forint. (Sok ez vagy kevés? Az adakozási rangsorban elég a 82. helyhez.)

6./- A Telenor felkérésére készített reprezentatív országos kutatás decemberben közölt eredményei alapján mely intézményeket támogattunk leginkább?

– A válaszadók 35 százaléka az állatmenhelyeket, 24 százaléka a betegségben szenvedőket, 23 százaléka a kórházakat, egészségügyi intézményeket és 22 százaléka a mélyszegénységben élőket jelölte meg gyakori támogatandó csoportnak. A kitöltők kevesebb mint ötöde (18 százalék) támogatná a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeket, pedig hazánkban mintegy 25 ezer gyermek és fiatal él a családjából kiemelve.

7./ Az utóbbi felmérés szerint tízből négyen nem szoktak pénzt adományozni. Miért?

– Részben mert nem engedhetik meg maguknak – lévén ők maguk is rászorulók; részben mert nem bíznak abban, hogy a pénz oda kerül, ahová szánják. A legtöbben nem is pénzt adnak, hanem hasznos holmikat, játékokat, ruhaneműt, élelmiszert.
Gyalázat!

– 8./ A tárgyi adományozásban mi minden furcsasággal találkoztak már a jótékonysági civil szervezetek?

– Véres alsóneművel, lyukas cipővel, törött játékkal, szakadt mesekönyvvel. (és a jó ég tudja, még mi mindennel.)

No hát így, mi büszke magyarok. Ez a kvíz nem nemzetábrázolás. Csupán szerény adalék önmagunk jellemrajzához. Az új év első napjaiban érdemes tükörbe nézni!

 

Szembenézés - Az új év első napjaiban érdemes tükörbe nézni!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük