Szent István nem üzent nekünk semmit. Régen meghalt, azt sem tudta, hogy létezünk. Ember volt, foglalkozására nézve, király. Élt, amint tudott. Evett, ivott, szeretett. És persze uralkodott. Törvényeket hozott, amint az egy uralkodótól elvárható.

Tőlünk meg az lenne elvárható, hogy most, a huszonegyedik században, nagy nemzeti ünnepeinken ne beszéljünk kényszeresen hülyeségeket. Nekünk, mostani magyaroknak ugyanis nem üzent semmit. A politikusok találták ki, hogy a régiekkel üzentetnek, mert tudják, nekik, maiaknak, már nem hisz senki. Ezért kell az ősökhöz fordulni. Ők már nem tudják letagadni.

- Hirdetés -

Az egészet úgy kell elképzelni, hogy közeleg az ünnep, már csak néhány hét van hátra, szorít az idő. A politikus, akinek beszédet kell mondania, magához rendeli szövegírói csapatának a vezetőjét, és nekiszegezi a kérdést:
– Baszkikám, akkor most idén mi lesz az üzenet? Van már valami ötleted?

Ötlet mindig van, ezért kapja a szövegíró és csapata a fizetését.

Így aztán március 15-én a márciusi ifjak üzennek nekünk, október 23-án az 56-os pesti srácok, augusztus 20-án pedig Szent István. (Korábban az alkotmány, vagy az új kenyér üzent).
Szegény Petőfi, ha tudná, hányan és hányszor hivatkoztak rá, valamint vélt, vagy valós tetteire! „Lopnak a bőség kosarából, /kelj fel és járj Petőfi Sándor.” Utassy József költő verséből való az idézet. Ennyi Petőfi és a márciusi forradalom üzenete, ha ezt olvasnák fel a kokárdás ünnepen, több is lenne, mint elég.

Vagy Nagy Imre, 1956 mártírja. Aki feje tetejétől a talpáig tisztességes ember volt. És élete utolsó percéig kommunista. Ha tovább tart a forradalom, mondjuk csak néhány nappal, ő is lámpavason végzi.

Nehéz lehet évente háromszor üzenetet hozni a népnek a régiektől.

Letudni az ünnepet, kipipálni, mint egy feladatot. Utoljára Kossuth Lajos üzent, de ő sem az utókornak, hanem akkor élő tehetős honfitársainak. Azt üzente nekik, hogy elfogyott a regimentje. Konkrét kérés volt ebben a mondatban: adjatok pénzt, különben bukjuk a csatát és mindnyájunknak el kell menni.

István király nem üzent nekünk semmit.

Intelmeket intézett a fiához, Imre herceghez. Ezen intelmek közül a következőt szokták a leggyakrabban idézni:

„Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad, és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”

Szent István, a márciusi ifjak, az 56-os pesti srácok, ha élnének, röhögnének ezen a mai, szánalmas bagázson. Ülnének egy pohár jófajta vörösbor mellett, és Arany János után szabadon azt mondanák: gondolta a fene!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét