Connect with us

Kiemelt hírek

Szent Istvántól a Felházig

Megosztás

Az augusztus huszadikai ünnepségek után sajtóviták kereszttüzébe került a Parlament két ablakán is kilógatott, soha sem volt magyar-keresztény zászló. Szeptember elején tartja a miniszterelnök fia által vezetett – a legújabb magyar kisegyház – Felház a dicsőítő imahetét. Túl régen élünk már ebben a rezsimben ahhoz, hogy higgyük a véletlenekben.

keresztes
Megosztás

Az augusztus huszadikai ünnepségek után sajtóviták kereszttüzébe került a Parlament két ablakán is kilógatott, soha sem volt magyar-keresztény zászló. Szeptember elején tartja a miniszterelnök fia által vezetett – a legújabb magyar kisegyház – Felház a dicsőítő imahetét. Túl régen élünk már ebben a rezsimben ahhoz, hogy higgyünk a véletlenekben.

Így kezdődött

A VK egyik forrása  szerint, aki elég közelről figyelhette nemcsak az első Orbán-kormány (1998-2002) ügyködését, de annak hatalomra kerüléséért vívott harcát is, 1998-as választások előtt egy titkos megállapodást kötöttek  a nagy keresztény (Katolikus, Református és Evangélikus) egyházak és a Fidesz.
Mivel akkoriban egy felmérés szerint a lakosság 60% -a katolikus volt és hallgattak a papjaikra, a Fidesz a megállapodás során elérte, hogy az egyházak minden lehető és lehetetlen módon segítsék a szent cél elérését. Ezért cserébe a párt megígérte, hogy segíti az úgynevezett történelmi egyházakat megszabadulni a nyomukban lihegő, sokkal modernebb, a kor kihívásaira sokkal gyorsabban reagáló vetélytársaiktól: a modern kisegyházaktól, szektáktól és szektaszerű mozgalmaktól.

A hatalomban

Informátorunkat látszik alátámasztani az a tény is, hogy kormányalakítás után, 1998 június 2-án az egyik első dolga volt a kabinetnek a magyar Római Katolikus egyház akkori vezetőjének, Paskai László bíborosnak szoros együttműködése mellett létrehozni egy nemzetközi vegyes bizottságot. Ennek a testületnek feladata volt megvizsgálni az Apostoli Szentszékkel kötött megállapodásokat. Majd ezzel egy időben létrehozták a kádár-rendszer egyik különösen káros intézményének, az Állami Egyházügyi Hivatalnak a klónját is. Az új felügyeleti és főleg kijáró szerv államtitkára Semjén Zsolt, jelenlegi miniszterelnök-helyettes, a KDNP önállóságának egyik fő felszámolója és Fidesz alá szervezője lett.

Az egyesség azóta is jól működik

A kormány és a Katolikus Egyház magyarországi vezetői közötti kapcsolat mindmáig fennáll, amint azt az idei választások előtt két hónappal, 2018. február 13-án tartott megbeszélésük is igazol, amelyen többek között Orbán Viktor, Semjén Zsolt és Rogán Antal találkozott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsának tagjaival, köztük Erdő Péter a paktum óta elhunyt Paskai László bíboros utódjával.
Bizonyítékban nincs hiány, elég csak az idei választási kampány eseményei közül mondjuk a hódmezővásárhelyi időközi polgármester választásra gondolni, amikor Németh László a szószékről agitálta híveit, hogy szavazzanak a Fidesz jelöltjére.

Az együttműködésben persze adódnak kisebb-nagyobb korrekciók, ilyen a Hit Gyülekezetének befogadása az egyházi partnerek közé, holott az együttműködés indulásakor, 1998-ban éppen ez a kisegyház és nyomulása csípte leginkább a történelmi egyházak szemét. Azóta Németh Sándor a „pásztor” néhány ügyes húzással besasszézta egyházát és magát is a belsőkörbe.

A másik kivétel, ilyen új szereplő az egyesség sáncai mögött, az a mára már-már lassan kisegyház, ami alig néhány hónapja még egy kis jelentéktelen szektácska volt. Igen jól gondolják a kormányfő fia Orbán Gáspár és barátai által gründolt Felházról van szó. A csoport hatalmas nyomulásához nem tudni (?) honnan van a fedezet, de gondoljuk csak végig, mi pénzt emészthet fel csak a mostani imahét rendezvényi helyszíneinek, köztük a BOK Sportcsarnok bérleti díja.

Érdekes módon ebben az esetben a történelmi egyházak és maga Semjén Zsolt is egyként hallgatnak. Más hasonló esetben már dörögne az ég. Bármelyik egyéb kisegyház engedne meg magának ilyen költséges térítés, azonnal megkapná a biznisz-egyház billogot.

Kapcsolódó

Mibű, Felház? Ön szívesen fedezi Orbán Gáspár mennybemenetelét?

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük