Connect with us

Kerítésen innen

Szép hely, jó hely Teherán… a külügy 4,6 milliárdért vesz házat

Szép hely, jó hely Teherán....a külügy 4.6 milliárdért vesz házat
Megosztás

A Külgazdasági és Külügyminisztérium zöld zászlót kapott a kormánytól, hogy egy minden igényüket kielégítő, reprezentációs célra is megfelelő épületet vásároljon Teheránban.

Essen le az álluk!

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat közli az épület címét (19448-63611 Teherán-Darrous, Saleh Hoseini utca 28. szám alatt), amelyet a földterülettel együtt kell megvásárolni.

Arról nem szól a fáma, hogy jelenleg ki tulajdonolja az eladásra szánt épületet, vagyis kinek fizetjük ki a summát.

Keretet is szabtak a tulajdonszerzésnek, nem ám úgy van, hogy költekezhetnek nyakra-főre. Bár ezt feltehetően nem is tennék, hiszen nemzeti kormánytag és tisztviselői ilyenre még csak nem is gondolnak!

A büdzsé tartalmazza a renoválás költségeit is, ami magában foglalja a  tranzakcióhoz szükséges szakértők díjazását és az elengedhetetlen bútorok vásárlását is. A végösszeg a 4 milliárd 668 millió forintot nem haladhatja meg.

A nemzetgazdasági miniszternek a következő ütemezésben kell biztosítania a forrást a vásárláshoz:

  • az idei költségvetésből 3 milliárd 495 millió forintot,
  • a jövő éviből 1 milliárd 161 millió forintot,
  • míg a 2019-es költségvetésre jut a maradék 11 millió forint.

Pá-pá újabb rengeteg nullával bíró közpénz!

(Forrás: napi.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük