Connect with us

Ez a nap

Szerda estig „felhőtlen” kánikula —  Figyelem könnyen kiszáradhat, folyamatosan pótolja a folyadékveszteséget

kánikula
Megosztás

Ezen a héten szinte zavartalanul nyaralhatunk, illetve főhetünk meg a városokban. A kánikula nem, kegyelmez, de mikor legyen hőség ha nem július végén. Ne induljon el víz nélkül figyeljen a folyamatos folyadékpótlására!

Hétfőn…

– Az ország döntő részén derült, kellemes nyári idő alakul ki, 30 fok köré emelkedik a hőmérséklet. Csapadék nem várható. Időnként kissé élénkül az északnyugati szél.

– A Tiszántúlon, illetve északkeleten reggel, délelőtt még zömében felhős ég lesz a jellemző, és elszórtan előfordul egy-egy zápor, zivatargóc is. A déli órákra várhatóan lecsökken a felhőzet, kisüt a nap. Délután napos, gyengén felhős idő lesz a jellemzőbb, de elvétve ekkor sem kizárt egy-egy zápor. Mérsékelt északnyugati szél fúj.

Éjszaka derült, illetve csillagfényes, keleten, elszórtan gyengén vagy mérsékelten felhős, eseménytelen időre számíthatunk. Országszerte legyengül a légmozgás.

Kedden reggel, délelőtt helyenként vékony felhőzet szűrheti ugyan a napsugarakat, de összességében egész nap napsütéses, nyári időnk lesz. Csapadéktól nem kell tartani. Gyenge, időnként kissé élénkebb D-i szél fúj. Gyorsan emelkedik a hőmérséklet, délután már zömében 30 fok feletti értékek lesznek jellemzőek. A délnyugati országrészben a 35 fokot is megközelítheti a maximum érték.

Éjszaka is marad a derült, nyugodt idő gyenge, nyugaton kissé élénkebb D-i légmozgással. Hajnalban, reggel, az északnyugati térségben élénkülhet és fordulhat a szél. Gyenge felhősödés is kezdődhet északon.
A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):

hétfő reggel 15 – 18,

hétfő délután 28 – 31,

kedd reggel 15 – 18,

kedd délután 29 – 34 fok körül alakul.

És a folytatás?

Szerdán is szerte az országban 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, a déli térségben megközelítheti a 35 fokot is. Sok napsütés mellett csak jelentéktelen felhősödések fordulnak elő. Este, éjjel érkezhet egy gyenge hidegfront északnyugat felől némi felhősödéssel, elszórtan, kevés helyet érintően záporokkal, egy-egy zivatargóccal.

Csütörtökön a napsütés ígérkezik jellemzőbbnek, de főként reggel, délelőtt, majd késő délután mérsékelt felhősödések zavarhatják azt, és elszórtan, kevés helyet érintően zápor, esetleg zivatargóc is kialakulhat. Mérsékelt, a Dunántúlon eleinte élénkebb É-i szél fúj.

Pénteken és szombaton 30 fok alá, illetve köré mérséklődik ugyan a meleg, de alapvetően megmarad a strandidő. Időszakos és mérsékelt felhősödések mellett túlnyomórészt napos időre van kilátás csapadék komolyabb esélye nélkül.

Vasárnapra északnyugat felől hidegfront érkezése körvonalazódik. A front előtt fülledt, meleg, napos idő valószínű, de a Dunántúlon már a nap folyamán zivatarok alakulhatnak ki, melyek este, éjjel kelet felé terjeszkedhetnek.

Orvosmeteorológia

Hétfőn fronthatásra nem számíthatunk, melegszik a levegő, sok napsütés várható. Az északkeleti, keleti országrészben még előfordulnak záporok, zivatarok, ott célszerű esernyőt vinni magunkkal. A déli, kora délutáni időszakban erős lesz az UV-sugárzás (UVI 7-8)! Tartósabb napon tartózkodás esetén fontos a bőr és a szem védelméről gondoskodni. A hangulatunkat a jó idő fokozottan javítja. A maximum hőmérséklet ismét sokfelé eléri a 30 fokot. Ilyenkor a szervezetnek már fokozott folyadékbevitelre van szüksége: legjobb, ha tudatosan figyelünk a napi legalább 2 liter folyadék elfogyasztására!

Kedden frontmentes, napsütéses, hamisítatlan nyári időnk lesz. A déli, kora délutáni órákban az UV-sugárzás ismét eléri az erős (UVI 7-8) szintet, ezért fontos a bőr és a szem védelméről gondoskodni! A 30 fok feletti hőmérséklet sokakat csábít strandra. A napon felhevült testtel nem szabad hirtelen a vízbe ugrani, mert a sokkszerű hatás jelentős terhet ró a szívre, ami akár hirtelen szívleálláshoz is vezethet! Ilyen melegben már kiemelten fontos a napi 2-3 liter folyadék elfogyasztása ahhoz, hogy a szervezet vízháztartása egyensúlyban maradhasson. Pollen allergiás tüneteket az allergén penészgombák spórái, a csalán- és pázsitfűfélék valamint a lórom virágpora okoz elsősorban a napokban.

Forrás

 

kánikula

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük