Connect with us

Kerítésen innen

Szerdától dőlnek a tankönyvek a sulikba

Megosztás

Szerdán indul a 2018-19-es tanév tankönyveinek kiszállítása az iskolákba. Az alaprendelések 12,5 millió tankönyve augusztus végéig érkezik meg az intézményekbe . Vagyis a tervek szerint minden úgy megy, ahogy kell….

tankonyvek
Megosztás

Szerdán indul a 2018-19-es tanév tankönyveinek kiszállítása az iskolákba. Az alaprendelések 12,5 millió tankönyve augusztus végéig érkezik meg az intézményekbe – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) üllői raktárában tartott sajtótájékoztatón.

Tankönyv mellé kormánypropaganda

Nem úgy van az, hogy adott egy hír, ami sokakat érint, azt csak úgy hagyja a regnáló pocsékba menni! Rákapaszkodik!

Rétvári Bence emlékeztetett, 2010 előtt a tankönyvellátást a profitérdek határozta meg, ami miatt évről évre emelkedtek az árak; utána viszont létrejött az állami tankönyvfejlesztés és -ellátás rendszere, amely „az elmúlt években bizonyított”.

„Sokkal minőségibb, új generációs tankönyvek jöttek létre, melyek fejlesztésébe bekapcsolódtak a diákok, a tanárok is, s e fejlesztések folytatódni fognak.”

Egyenkönyvből új generáció?

A választék párra szűkítésével még soha nem sikeredett senkinek a minőséget emelni. Ez lenne az  orbáni-embertípus kialakításának kezdete? Halkan érdeklődünk, hogy amennyiben a hazai oktatást tartja a mai kormányzópárt és hívei csúcsszupernek, akkor miért magániskolában taníttatják a csemetéiket? (A kivétel erősíti….)

Nemzeti egyentankönyvből nemzeti Fidesz-hit, mint főtantárgy

Rétvári kiemelte, az állami tankönyvellátás tette lehetővé, hogy az elsőtől a kilencedik évfolyamig minden diák ingyenesen kapja meg a tankönyveket, összesen több mint egymillió diák.

Ehhez csak annyit fűznénk, hogy semmi sincs ingyen. A könyvekért is fizetni kell, legfeljebb nem a szülő teszi az iskolában, hanem mindannyian az adónkból. Megjegyzem, lényegesen jobb lenne a helyzet, ha nem jelentene gondot a beiskolázás és a támogatást sokkal kevesebb családnak kellene igénybe venni. Ezzel tényleg lehetne dicsekedni!

Orvosok az oktatás élén

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük