Szerdától újraindult a kilakoltatás!

Május elsején véget ér a téli kilakoltatási moratórium, így szerdától ismét bajba került családokat lehet utcára tenni. A moratórium tavaly novemberben lépett életbe és április 30-ig tart.

A rettegés újratöltve!

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar adatai alapján 2017-ben történt a legtöbb lakáskiürítés. Ebben az évben összesen 3636 kilakoltatást foganatosítottak az önálló bírósági végrehajtók. Ettől a számtól a tavalyi adat sem maradt el jelentősen, ugyanis 2018-ban is 3212 ingatlant ürítettek ki a végrehajtók.

Az intézkedések a családos gyermeket sem kímélik

Az elmúlt két évben – a fővárost leszámítva – legalább 8 gyerek került gyámhivatali gondozásba kilakoltatás miatt. Közülük 4 kiskorút a családok évében emeltek ki a családjából.

Most, hogy Orbánék “egyszemélyben” dönthetnek…..

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeznek ellenzéki politikusok, amelyen törvénybe iktatnák a gyerekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásának tilalmát.

Az LMP és a Párbeszéd frakciója, illetve Szabó Szabolcs és SZÉL BERNADETT független képviselők kezdeményei, hogy a parlament még az április 30-án lejáró téli kilakoltatási moratórium vége előtt egy rendkívüli ülésen tűzze napirendre az AVM által kidolgozott törvényjavaslatot. Ez megtiltaná a gyerekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatását

– mondta el Misetics Bálint.

Forrás

figyu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük