A Szent Korona tíz éve fazonírozott tárlóját a nagy érdeklődésre való tekintettel renoválni kell. Akkor Habony Árpád nevéhez fűződött a munka.


Kinéztük belőle az anyagot?

Újból renoválásra szorul a magyar korona parlamenti vitrinje – talált rá a nepszava.hu a parlament üvegzseb oldalán közzétett dokumentumból. A munkát 9,34 millió forintért végzi el a golyóálló falú tárolóegység gyártója, a német Glasbau-Hahn vállalat, ami még 1999-ben gyártotta le modult.

Ez az a vitrin, amit Habony Árpád egyik első nyilvános szereplése tett közismertté: a miniszterelnök nem hivatalos tanácsadója az ezredfordulón még koronaőrként dolgozott, és egy hhrf.org-nak. adott (azóta már nem elérhető) interjúban magas érzelmi hőfokkal nyilatkozott a vitrin felépítéséről. A szöveget később a Magyar Narancs találta meg.

„Ez részben államtitok, de annyit elmondhatok, hogy nagy elhárítóképességű, nem csak a kézi, de a katonai fegyverek lövedékeivel szemben is. A vitrin üvege összesen 800 kg. Megalkotásában az jelentett a legtöbb gondot, hogy növelve az ellenálló képességét, kellően átlátszó legyen. A vitrinnek nincs fém tartószerkezete, felül teljesen üvegből készült”

– mondta Habony, aki egy Coub-ra feltöltött videóban azt is megjegyezte, hogy a kontinensen talán nincs is, csak Angliában ilyen szintű vitrin.

A rajongás részben érthető, hiszen amikor a korona 2000-ben Esztergomból a Parlamentbe került, alvállalkozóként Habony azóta már felszámolt cége, a Museumsystems Kft. vett részt a koronavitrin felállításában.

A vitrinügyek később sem kerülték el a Habony-családot, hiszen – ahogy a Narancs írta – a Gyurcsány-kormány 2008-ban a Brandlab-el, Habony testévérének vállalkozásával kötött szerződést a tároló állagmegóvására, akkor 9,5 millió forint értékben.

A portál megkereste a Parlament sajtószolgálatát, hogy mi vezetett oda, hogy a 28 milliós tárló javításra szorul, de eddig még nem kaptak választ. Ha valakinek van ötlete, kérjük juttassa el szerkesztőségünkbe, hogy közkinccsé tehessük.

(forrás: nepszava.hu)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét