Szexit

Megszületett a döntés. Kilépünk. Eddigi boldog és némileg kielégítő kapcsolatunknak vége. A szívem szakad meg, de a szavazás döntött. Vesztettem. Ma kétharmad egyharmad arányban a feleségemmel megszavaztuk a Szexit-et.

A kilépés részleteinek megbeszélése után nincs közös ágy, éjszakai hancúr meg ilyesmi.

Igaz, mostanában már csak ilyesmi volt. Húsz évi házasság az általában húsz éve tart.

Először minden nap. Aztán minden héten kétszer, aztán egyszer, aztán havonta kétszer, aztán egyszer, aztán kéthavonta egyszer, aztán félszer, negyedszer… Végül a drágámnak fáj a feje, a foga, a körme, vagy csak az élet úgy általában.

Ja, azt kérdezik, hogyan lehetett a feleségemmel a szavazás végeredménye kétharmad egyharmad arányú?Egyszerű. Az anyósom is szavazott.

Velünk lakik.

Azt mondta, nem lehet demokratikus a szavazás, ha ő nem szavazhat.

„Mama! – mondtam neki. – Két ember erotikus világába nem szólhat bele egy harmadik!”

„De beleszólhat! – mondta. – Egy: az én lányom. (Ebben igaza volt.) Kettő: nagyobb tapasztalatom van a témában, mint nektek. (Ebben is igaza volt: viharos lányság után három férjet temetett el.) És végül – mondta anyósom – áthallatszik!”

Ezután valami hihetetlen írói érzékenységgel megsejtettem a szavazás végeredményét. Ennek ellenére napokig győzködtem a feleségemet – virágcsokor, éttermi vacsora, drága bor, viagra –, de úgy látszik a másik párt erősebb volt.

Bár nem tudom az anyósom mit vetett be ellenem, ami keményebb érv, mint a kék pirulával az enyém, de győzött. Következett a Szexit részleteinek hosszadalmas megbeszélése. Ragaszkodtam Szexit után a közös kézimunkához kiegészítve francia társalgással heti egy alkalommal.

A Mama hallani sem akart róla.

Azt mondta kézimunkázzak egyedül, majd vesz nekem kötőtűt meg fonalat. Ami pedig a franciát illeti, a feleségem már régen elfelejtette, miután évek óta nem gyakorolja. Mondtam, hogy egyrészt ez az egyetlen nyelv, amit nem lehet elfelejteni, másrészt ne humorizáljon: nagyon jól tudja, miről beszélek.

Mondta, hogy tudja, de nem érti, mert ő úriasszony. Megkérdeztem, hogy akkor miért sikoltozik a fürdőszobában havonta többször, hogy: darling! darling! Anyósom dühbe gurult és kikérte magának, hogy hallgatózom, mikor ő a kádban Maria Callas.

Kijelentettem, hogy ha a továbbiakban is ilyen merev álláspontot képvisel a tárgyalásunk során, leváltom, mint Theresa Borist. Erre meglepő módon azt felelte, hogy amint azt Hemingway írja Az öreg halász és a tenger-ben, őt nem lehet leváltani, csak megölni.

Adott egy ötletet.

Ezután felvetettem, hogy ha nem tudjuk kielégítő szinten folytatni a párkapcsolatunkat, akkor biológiai jogaimat érvényesítve szeretőt fogok tartani.

„Rendben! – mondta a feleségem és az anyósom. – Akkor beadjuk a válópert, és egy alsónadrágban fogsz távozni az életünkből, amit a kapunál a postaládában kell hagynod, mert szerencsére a törvények még a szerencsétlen, szegény nőket védik.”

Most itt tartunk.

És közeledik a Szexit megvalósulásának végső határideje! Nem akarok szenvedni. Nyugalmat akarok. De hogyan lehet nyugalmam, ha már egy kötélen száradó bugyi gondolatától is kidudorodik a gatyám?

Beszéltem az urológusommal. Tanácsát kértem egy műtéthez. Azt mondta, meg tudja csinálni, de arra ne számítsak, hogy én leszek Farinelli. Mondtam, hogy nem pontosan ez a cél. Mikor letörten hazaértem, hallottam, hogy a feleségem a konyhában üvöltözik a kedvenc macskájával.

Nocsak!

Ezt anno – még működő párkapcsolatunkban – pontos jelzésnek ismertem általában. Egyértelmű metakommunikatív üzenet volt bizonyos szükségletek megjelenéséről.

Lehet, hogy újra lehetne szavaztatni a Szexit-et?

Feleségem hangfekvéséből azt gyanítom, nem volna ellenére. Vettem egy nagy levegőt és úgy döntöttem, éjszaka bemegyek az anyósomhoz egy üveg vodkával, és megpróbálom meggyőzni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük