Bajnai Gordon is szerepet vállalt az Együtt kampányában

Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje a Magyar Nemzetnek adott interjút. A beszélgetésen szó volt napjaink közéletéről, a választási előkészületekről, pártja esélyeiről.

A kevesek miniszterelnökjelöltje

A politikus szerint semmi meglepő nincs abban, hogy az Együtt, személyében miniszterelnök-jelöltet állított:

“Mi azért politizálunk, hogy az Országgyűlésben változást hozzunk, mert hiányzik a sok baloldali és a szélsőjobboldali párt között egy olyan liberális demokrata közösség, amely egyszerre mer beszélni piacgazdaságról és egy igazságos jóléti államról. Különböző politikai szerepek vannak, Othellót sem lehet Othello nélkül eljátszani.”

Elmondta, hogy Bajnai Gordon bizonyos jelöltjeik mellett a kampányban szórólapon vagy kiadványon megjelenik majd, de ennél komolyabb szerepre nem készül:

“De ezt az ügyet Juhász Péterrel és még néhányunkkal mi vettük a hátunkra. Tudom, hogy sokan azt hiszik, esélytelenül indulunk, de ott leszünk a következő Országgyűlésben, megszerezzük a kampányban a hiányzó néhány tízezer szavazatot. A mi öt-hat képviselőnk sokkal többet fog tenni, mint még egy szocialista vagy demokratikus koalíciós, hiszen az elmúlt négy évben parlamenten kívül értünk el eredményeket. Engem a benzinkutas képviselő úrnak szólít, pedig soha nem voltam az. Kellenek új, együtt-ös arcok a többiek közé.”

Tuti az 5%

Meggyőződése, hogy pártja megugorja az 5 százalékot, ugyanakkor beszélt arról is, az egyéni körzetekben nagy vitájuk van az MSZP-vel, a legjelentősebb talán Csepelen:

“…a szombati kampánynyitónkat is Csepelen tartjuk majd. Mi elmondtuk, megegyezést szeretnénk az egyéni választókerületekben, mert az egyéni választókerületekben lehet leváltani Orbán Viktort, mondhatnám úgy is, hogy az a szavazat egy népszavazás Orbán Viktorról. Szeretnénk visszalépni, akár Hiller István vagy Burány Sándor javára is, és nem szeretnénk jelöltet állítani mondjuk Szabó Sándorral szemben Szegeden. De ehhez az kell, hogy az MSZP se veszélyeztesse Szabó Szabolcs 2014-ben megnyert egyéni mandátumát Csepelen.”

További visszalépésekről is beszélt, meggyőződése, hogy csak ez lehet sikeres a Fidesz ellen:

“Mellár Tamás javára Pécsett mi egyoldalúan léptünk vissza. Győzni is fog. De bejelenthetem: az Együtt elnöksége döntött arról is, hogy szintén egyoldalúan visszalépünk Budakeszin Szél Bernadett, Szekszárdon pedig Hadházy Ákos javára. Egyéni győzelmek kellenek, ehhez egy-egy jelölt kell a Fidesszel szemben. Másoknak viszont szerintem Berkecz Balázs, Baranyi Krisztina vagy Vajda Zoltán Együtt-politikusok javára kellene visszalépniük, és akkor nemhogy kétharmada nem lesz a Fidesznek, de többsége se.”

Illiberális rezsim

Álláspontja szerint rendszerváltásra kell felhatalmazást kérni  a választóktól, nem pedig sima kormányváltásra:

“Hiszen Orbán Viktor maga csinált egy illiberális rezsimet, ahol már nincs jogállam. Egy ilyen rendszer vezetőivel és szabályaival nem kell úgy bánni, mint ha liberális demokraták lennének. A forradalmak és a mindenben jogfolytonos rendszerváltások között még vannak más utak is. Meg kell szakítani a jogfolytonosságot a kulcsszemélyek és kulcsintézmények vonatkozásában. Ha a választók többsége változást akar, akkor új szabályok érvényesek, az orbáni kétharmados bebetonozás illegitimmé válik.”

Megerősítette, hogy kizárt, hogy az MSZP- vel és a Demokratikus Koalícióval közös országos listát állítsanak a választásra:

“De továbbra is azt mondom, hogy az egyéni választókerületekben meg kell állapodni. Kampányolni fogunk Kunhalmi Ágnes vagy mások mellett, és szeretnénk, ha ők is kiállnának Juhász Péter, Szabó Szabolcs, Berkecz Balázs vagy Vajda Zoltán mellett. A rendszert az egyéni győzelmekkel lehet megbuktatni.”

Az Együtt miniszterelnök-jelöltje által elmondottakat nem tisztünk minősíteni. Egyben biztosak vagyunk: a demokratikus ellenzéknek csak akkor lehet esélye április 8-án, ha legalább az egyéni választókerületi jelöltekben megállapodnak. Minél több listát állítanak azonban a pártok, annál nagyobb a veszélye annak, hogy a bejutási küszöböt egyes pártok nem érik el, így a rájuk adott voksok elvesznek.

Szigetvári Viktor egyszerre megy neki Orbánnak és Putyinnak

Együtt: Szigetvári lesz a miniszterelnök-jelölt, Juhász Péter a listavezető

Visszalép az Együtt két LMP-s jelölt javára

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük