Szijjártó, a -kerítésen belüli- Vasember – Az ember, aki “naponta 36 órát dolgozik a hét nyolc napján (…) aki pedig kételkedik, az nem igaz magyar…”

A HírTV szerkesztői gondoltak egy nagyot és merészet és rákéredzkedtek Szijjártó Péter külügyér göbzijére bemutatni, hogy milyen emberfeletti meló az, amit kizárólag értünk tesz ez a “főnyeremény” nap, mint nap.

Földön, vízen, levegőben, meg még ahol lehet….

A Hír TV stábja egy észak-afrikai illetve közel-keleti utazásra kísérte el a külügyminisztert. A riport egy útifilm és egy imázsfilm morbid keveréke, amiből kiderül, hogy Tunézia más kultúra mint Magyarország, Irán veszélyes hely, a migráció rossz, Szijjártó Péter pedig egy vasember – foglalta össze a 20 perces “minek nevezzeleket” a 444.hu.

36 óra munka, 8000 kilométer

A fő állítása a riportnak -kérdések helyett- az, hogy Szijjártó folyamatosan úton van – hajnaltól hajnalig: Facebook-bejelentkezéssel kezd, „tudják, ezek azok a rövid üzenetek, amikből korábban megtudhattuk, honnan, mikor és mennyi vakcina érkezik Magyarországra…” – hangzik el, mintha nem lenne a kormánynak elég csatornája, ahol ezt kommunikálhatná.

A külügyi diplomácia, tisztázza a riporter idejekorán, nem turista kiruccanás: bizony Szijjártónak sincs általában ideje várost nézni. A diplomácia, a gazdasági kapcsolatok erősítése mellett csak arra van ideje, hogy felkeresse a magyar futballisták emlékhelyeit és kipróbálja az edzőtermeket.

A másik fő állítás: a profizmus:

„Itt minden percre pontosan történik. A színfalak mögött folyamatos az egyeztetés, hogy a program terv szerint menjen. Szinte fel sem ocsúdunk, és már a levegőben vagyunk.”

TIT  (ismeretterjesztés NER-ül)

A leginkább zavarba ejtő pillanatai a műsornak nem is annyira a tuniszi szálloda edzőtermében készülő képsorok, inkább azok a betétek, amikor a nézőt felvilágosítják arról, pontosan hol is fekszik Tunézia, a mesés bazárok és a tenger sósságával keveredő, fűszeres illatú levegő világa, ami ráadásul nem is olyan távoli ország, mint sokan hinnénk, hiszen például Tunisz nincs messzebb Budapestről mint Brüsszel:

„Ha figyeltek a történelemórán, akkor Tunéziáról – az ókori Karthágóról – beugrik, hogy innen indult elefántjaival Hannibál Róma ellen. És itt tört ki az Arab tavasz 2011-ben is, ami az egész térségre komoly hatást gyakorolt.”

Az ügyeletes Bólogató János….

Az sajnos nem derül ki a riport végére sem, hogy miért tartott a delegációval a kulturális ügyekben felkent Hoppál Péter, de amikor Szijjártó megszólította a képviselőt, minden igyekezetével bólogatott, és nem okozott csalódást.

„Már nem számolja a megtett kilométereket…”

Annak többször tanúi lehettünk, hogy a sport nagyban segíti a Vasemberséget, Szijjártó hol fut, hol edzőteremben izzad, de, ha szűkös az idő, a magával hurcolt súlyzókat emelgeti a szállodai szobájában. Persze minderről az éppen arra járó filmes-fotós stáb jól bevilágított és megkomponált fotót, olykor klipet készít és tesz közzé a rajongók legnagyobb örömére.

Íme cikkünk kiváltója:

A kommentekből…..

“Naponta 36 órát dolgozik a hét nyolc napján. Nekem van olyan fideszes ismerősöm, aki szerint ez így van, ha valaki kételkedik ebben, az szerinte nem igaz magyar.”

“Olyan mint a főnöke, aki arról panaszkodott az emlékezetes cigány közösségnek megítélt száz millió forint miatt, hogy amíg ő egész nap “keccsöl” a fizetéséért, mások munka nélkül keresnek pénzt. Kakadu emberfeletti munkát végzett még nyáron is azon a luxus hajón, és éjt nappallá téve repkedett a nagy világban…. Vajon melyik hírtévés főnök kap majd március 15-e alkalmából ezért állami kitüntetést az eposzitól?”

“És, mi haszna volt? Utoljára a szocializmus évtizedeiben voltunk ennyire elszigetelődve a nemzetközi politikában…”

“Én nagyon szeretném, ha a zsírtévé stábja eljönne hozzánk, és rólam is készülne egy 20 perces dokumentumfilm, ahogy minden nap 40 percet sétálok a munkahelyemre ÉJSZAKA (olyankor busz bizony nincs is már), hogy aztán egész éjjel mások ruháit készítsem össze igényesen meghajtogatott és körberagasztott dobozokba, aztán reggel hazamehessek busszal, mert akkor már jár, és a végén elmondhassam én is azt az abszolút releváns infót, hogy London és Moszkva között 2500 km van, majd sóhajtozzak, hogy mennyire hiányzik a család, akiket több, mint 2 éve nem láttam már, de hát ilyen ezeknek a migránsonak az élete, csak a munka. Ja, hogy az, hogy én is elvégzem a munkámat minden nap, amiért megfizetnek, az kurvára nem érdekel senkit? Boccs..”

“Micsoda erőfeszítés kell hozzá …..!!! beszerezni 3-4 milliárdért hasznavehetetlen horkolásgátlót,……beszerezni egy semmire nem jó covid vakcínát!!……Ha semmit nem csinál jobban jártunk volna,,,,,,de nem azok akik LENYÚLTÁK az “üzletet””

“Lenin elvtárs is nagyon sokat dolgozott. Kora reggeltől késő estig. Értünk…”

Röviden!

“Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk.”

Szijjártó, a -kerítésen belüli- Vasember - Az ember, aki "naponta 36 órát dolgozik a hét nyolc napján (...) aki pedig kételkedik, az nem igaz magyar..."

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük