Szijjártó, a troll

Az Európai Parlament kiosztott egy taslit a magyar kormánynak. Ezt lehet szépíteni, illetve mesedélutánokon enyhíteni. De alapvetően megszavazták a magyar kormányt elítélő Sargentini-jelentést. A lakosság pedig még ezek után is  békés dagonyázva ücsörög, és csendben viseli, hogy a regnáló hatalom hülyének nézi. Mert mi mást is tenne?

A recept bevált, tehát alkalmazza.

Az egyik pontja a kommunikációs cunaminak az, hogy egy hosszabb, talán megszeppenésnek is feltüntethető szünet után elindították annak a vitáját, hogy a lehetséges ötből három pofon küldte-e a padlóra, vagy a negyediket is rámérték-e az Orbán-kormányra. Mert azon polemizálni, hogy az említett jelentést a tartózkodókat figyelembe-véve vagy azt kihagyva szavazták-e meg, aligha más jellegű vita. Nem a jelentés tényeit, megállapítását cáfolja, hanem a politikai következmények mértékén rugózik.

Egyébként a kormány propagandája még ebben is ellentmondásosnak tűnik. Az egyik pillanatban el sem fogadják a szavazás végeredményét, míg a másikban a szerintük meg sem történt szavazást akarják megtámadni az Európai Bíróságon. Úgyhogy Orbán szerint nem is kaptak taslit, de azért feljelentik a verekedőt. Egy vidámabbra részegedett kocsmaközönség ennél kevesebbre harsány közröhejjel reagálna. Valószínűleg. A politikusok azonban talán munkaköri kötelességből morózusak. Nem röhögik körbe Orbánt.

Talán Szijjártót sem.

Pedig Orbán egykori csicskása igazán minden t megtesz a nagyérdemű szórakoztatása érdekében. Közben kicsit kamuzik is. De ez nála valószínűleg munkaköri kötelesség. Most minden esetre beleállt. A politikai szószékbe. Tudom, arra inkább ráállni szoktak. Mint a hordóra. A mintacsicska meg is tette. A maga hordószónoklatát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának az ülésén. Kijelentette, illetve inkább bejelentette, hogy

„egyes tisztségviselők nemrég képtelenségeket állítottak Magyarországról, és ezek nem voltak mások, mint hazugságok”.

No jó.

De cáfolta a kormánypropaganda a Sargentini-jelentés hetven-valahány pontját? Noha valószínűleg meg lehetett volna tenni. Akár írásban is összerakva a manipulálatlan jelentésben leírtakat, és annak tételes, bárki által ellenőrizhető adatokkal alátámasztott cáfolatát. Az uniós kommunikáció azonban nem ettől hangos. Így aztán a kormány, egykor a forint bedöntésében is jeleskedő, külügyminisztere nagyjából olyan teljesítményt produkált, mint az internetes fórumok fizetett trolljai.

Azok, akik abban a pillanatban elkezdenek másról beszélni, személyeskedni, amint tények felsorolását kéri tőlük valaki. Amikor nem fogadja el valaki vitának azt, hogy szerintük Orbán szent, igazmondó, és csalhatatlan. Amiből következik, hogy a normális magyar ember Orbán fenekét nyalja, és a szavain csügg. Pókháló helyett. Mert az utóbbi a fejében van. A trollnak. Meg a magyar külügyérnek. Dúsan elfedve a valóságot, ami egy pillanatig nem hagyja magát zavartatni. Ahogy Szijjártó sem a valóságtól. Mert azt mondta ez a bátor ember, hogy „a magyarok véleményét mi képviseljük, hiszen mi nyertük a választásokat”. Amiből legfeljebb az következik, hogy Szijjártó troll-üzemmódba kapcsolva kifejtette: csak az a magyar, aki rájuk szavazott. Mert egyébként a többség, mint tudjuk, és bármikor ellenőrizhetjük: nem a Fideszre szavazott. Valójában az ellenzék megosztottsága segítette a hatalomba a Fideszt és nem a többségi szavazatok.

Miközben elég sokan otthon maradtak.

Azaz tartózkodtak. Ha azt a logikát követjük, amit Orbán a Sargentini-jelentés kapcsán, akkor a szavazáskor otthon tartózkodók szavazata is beleszámítana a végeredménybe. Ebben az esetben, a teljes szavazásra jogosultak halmaza alapján kellene számítani a Fidesz szavazáskori támogatottságát. Ami alapján igencsak a lakosság kisebbsége juttatta ilyen mértékű hatalomhoz. Különösen úgy, hogy a határon kívüli szavazatok kapcsán a nyugati munkavállaló láthatóan kevesebb ajnározást kapott, mint a környékbeliek. Holott az előbbiek tudhatóan milliárdokat utalnak haza, míg az utóbbiak tudhatóan milliárdokba kerülnek az államnak a különböző támogatási csatornákon keresztül.

A jelenleg is hullámokat vető gazdasági exodus fényében különösen érdekes Szijjártó azon kijelentése, miszerint a „magyarok országa boldog, és büszke az ezeréves történelmére, a keresztény kultúrájára és hagyományaira”. Mármint a boldogsági rész. Tekintve, hogy tíz-, illetve százezrek a lábukkal szavaznak az ellenkezőjére.