Connect with us

Kerítésen túl

Szijjártó „autoriter performansza”, miszerint „add a pénzt, és kuss!” – azonnali illemleckét vont maga után

Szijjártó "autoriter performansza", miszerint "add a pénzt, és kuss!" - illemleckét vont maga után
Megosztás

Szijjártó Péter az Európai Parlamentben kioktatta a képviselőket, hogy kinek hol a helye, aztán egy lengyel politikus elmondta neki, hogyan kell itt viselkedni. Azt hitte nemzetünk külügyére, hogy itthon van.

Illemóra

Szijjártó szerint az Európai Unió egyetlen feladata, hogy biztosítsa a pénzt a nemzet kormányának és semmi beleszólása abba, hogy ők mire és hogyan szórják el.

„A magyar emberek szerepelnek a magyar választói névjegyzékben, Önök meg nem. Ebből fakadóan aztán a magyar emberek hozhatnak döntést Magyarország jövőjéről, Önök meg nem.”

Az alábbi, közösségi oldalon közzétett bejegyzés pontosan fogalmaz a témáról:

„Egyre inkább azt érzem, hogy Orbán és a pofátlanság határán túl nekibátorodott fegyverhordozói minden reggel úgy vetik magukat az arénába, mint akik a Hősök terén éjszakáztak Aztán majd azon kapják magukat, hogy a „világ” egy határozott mozdulattal – jobbra-balra megforgatva – elnyomja őket, mint a bagós a csikket a hamutartóban. Más kérdés, hogy addig még mi-mindenen kell keresztülmennie szegény Magyarországnak, és milyen következményei lesznek mindennek az ország jövőjére nézve.”

 

Szijjártó Péter a csütörtöki vitán szeretett volna a pódiumon helyet kapni az ülés levezető elnöksége mellett, de az Európai Parlament eljárásrendje ezt nem tette lehetővé, és a LIBE vezetése nem szeretett volna a kedvéért kivételt tenni. Ezért a padsorokban ült le, és ugyanannyi időt, tíz percet kapott, mint a jelentés vezető előadója. Felszólalásában emlékeztetett az országgyűlési választások eredményére, ahol a kormánypárt jelentős többséggel győzött.

„A magyar emberek tehát, akik önök nem tudom pontosan, hogy kiktől akarnak megvédeni, kicsit más következtetésre jutottak, mint itt önök. Kijelölték az irányt a következő esztendőkre. Felszólítom önöket, hogy ne kérdőjelezzék meg, és ne minősítgessék az egyértelmű népakaratot”

Kizárólag a magyar emberek dönthetnek

arról, hogy kivel kívánnak együtt élni a hazájukban, mondta. Nem fogadjuk el, hogy a multikulturális társadalom valamilyen oknál fogva értékesebb lenne, mint egy homogén társadalom.

„Ez a jelentés minősített hazugságok gyűjteménye. Nem vette figyelembe a valóságot. Önök azt állítják a jelentésben, hogy Magyarországon nincsen médiaszabadság, pedig sokkal jobb a helyzet, mint néhány nyugat-európai országban.”

A jelentés egyetlen helyen sem kérdőjelezte meg a választás eredményét, szögezte le Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője. Felhívta Szijjártó Péter figyelmét, hogy egy frissen közzétett jelentés Magyarországon a médiaszabadság helyzetét a 73. helyre sorolja, ami további csúszást jelent a korábbi eredményhez képest. Az EP költségvetési ellenőrzési bizottsága pedig megállapította, hogy aggasztó a korrupció mértéke.

Végezetül még egy hozzászólás az ügyben a facebookról:

„Gondolhatnánk, hogy Orbán, hatalma megőrzése érdekében „pusztán” a migrációs nyomás fenntartásában érdekelt, de itt ennél sajnos drasztikusan többről van szó. A migrációs nyomást életben lehetne tartani a szokásos itthoni agymosással. Az azonban a stratégia szélsőséges módosulását jelzi, hogy immár EU-s fórumokon is olyan stílust használnak Orbánék, amilyent az uniós döntéshozók eleddig inkább Morvay Krisztinától hallhattak. Ez az ócska, lőporszagú, harctéri duma a bizonyítéka annak, hogy Magyarország Orbán kezében Putyin tetszés szerint használható eszközévé vált.”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük