Connect with us

Ez a nap

Szijjártó Péter állítólag az apjától kapott újabb drága ingatlant

duna house
Megosztás

Bár szüleinek még tartozik 30 millió forinttal a külügyminiszter, az apa most Szijjártó feleségének cégét támogatta egy nagyjából 125 milliós ingatlan megvásárlásában. A házban magánóvoda indult.

„Törvényesen, széleskörű családi összefogással vásároltam a házat” – ezt mondta Szijjártó Péter külügyminiszter, amikor 2014 őszén kiderült, hogy egy 400 négyzetméteres dunakeszi luxusingatlanra tett szert feleségével. Szijjártó azt mondta, a 167 millió forintos vételárából 68 milliót fedeztek a saját, 10 milliót a felesége megtakarításai, 10 millió forintot kaptak a felesége szüleitől és 79 millió forinttal támogatták a saját szülei.

A legfrissebb, januári vagyonnyilatkozata szerint még mindig 30 millió forinttal tartozik a szüleinek. Akik ezúttal, mint a 24.hu megtudta, a fennálló adósság ellenére a miniszter feleségének üzletébe segítettek be.

Szijjártó-Nagy Szilvia tavaly másodmagával elindított egy vállalkozást, a Varázshíd Rental Kft.-t, amelynek ügyvezetője és többségi tulajdonosa. A cég saját tulajdonú ingatlan bérbeadásával és üzemeltetésével foglalkozik. Meg is vásároltak egy, a hirdetés alapján 125 millió forintba kerülő, Dunakeszi családi házas környékén, a Kemény Ferenc utcában található, 1080 négyzetméter telekterületű, 556 négyzetméteres ingatlant.

Az ingatlant már ki is adták

Az ingatlant már kiadták a 2013-ban alapított Kincsem Sziget Közhasznú Nonprofit Kft.-nek, amely az azonos nevű dunakeszi kéttannnyelvű magánóvodát működteti. A magánóvoda 89 ezer forintba kerül havonta gyerekenként, plusz az étkezési díj.

A külügyminiszter felesége régóta ismeri tulajdonostársát, Kardos Évát, aki korábban a Kincsem Szigetnek is tulajdonosa volt.

(Forrás: 24.hu)

Kapcsolódó:

Bayer Zsolt: Európa, ha nem a világ legjobb külügyminisztere Szijjártó Péter

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük