Az megvan még, hogy Ilhan Aliyev azeri elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök az elmúlt években igaz barátra leltek egymásban. Mikor az azeri vezetőnek az az ötlete támadt, hogy nejét teszi meg alelnöknek, az Orbán család személyesen rohant gratulálni. Most Szijjártó nyalt alájuk.


Előzmény

Az AzerTag nevű portál szerint Lévai megköszönte a Batthány László nevét viselő alapítványban végzett munkáját és azt is, hogy szíves vendéglátójuk volt a márciusi Bakuban tett látogatásukkor. Annyira jó az azeri és a magyar elnöki pár között a viszony, hogy korábban Orbán a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki Aliyevát.

orban-aliyev
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs

Azt azért még érdemes megemlíteni, hogy Aliyev 2014-ben az első volt a legkorruptabb politikusokról összeállított világlistán, aminek a mi kormányfőnk 2016-ban csak a harmadik helyet érte el.

Mégelőzményebb

Azerbajdzsán egyik fontos szövetségese az Orbán-kormánynak, amit mi sem bizonyít jobban, hogy öt évvel ezelőtt bevállalva egy teljes nemzetközi botrányt, átadták az örmény katonatársát álmában megölő baltás gyilkost Azerbajdzsánnak, ahol a férfi nemzeti hősként ünnepelve mentették fel. Cserébe Örményország megszakította a diplomáciai kapcsolatot Magyarországgal. (forrás: index.hu)

Újabb plecsni egy azerinek

A Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetés adta át Szijjártó Péter külgazdaság és külügyminiszter csütörtökön azerbajdzsáni kollégájának, Elmar Mammadyarovnak.

Az Áder János köztársasági elnök által adományozott kitüntetést Szijjártó Péter New Yorkban adta át, ahol részt vesz az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán. Mammadyarov egyebek között a két ország közötti stratégiai partnerség fejlesztésében és kiterjesztésében játszott szerepéért részesült a kitüntetésben.

Szijjártó Péter méltatta

azerbajdzsáni kollégájának tevékenységét a kétoldalú kapcsolatok szorosabbá tételében, és hangoztatta, hogy Azerbajdzsán fontos szereplő az Európai Unió keleti partnerségi programjában, valamint Magyarország úgynevezett keleti nyitási politikájában.

Mindezt egyrészt gazdasági tényezők indokolják, köztük a gyorsan fejlődő azeri gazdaság befektetéseket vonzó képessége, de kiemelkedő az európai energiabiztonságban játszott szerepe is azzal, hogy hozzájárul az európai unió gázellátásának diverzifikálásához, pótlólagost gázforrásokat biztosít.

Mammadyarov a kitüntetésért köszönetet mondva méltatta a két kormány közti szoros együttműködést a legmagasabb szinten is. Ő is hangsúlyozta, a keleti partnerség politikájának fontosságát mindkét fél számára.

L. Simon László a jog nemzetközi őrzője – Azerbajdzsánban

Orbán hajlik, nem törik

Lendvai Ildikó: Orbán csak kereste, nem hullott-e az azeri zsebekből egy kis aprópénz a földre.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét