Szijjártó mégsem Orbán, neki „csak” magán-műfüves pályája van a Balatoni dácsáján – Hadházy újra robbantott
A Balaton, Szigliget és a Badacsony is egyszerre látható Szijjártó Péter külügyminiszter nyaralójából. Az irigylésre méltó panoráma Balatonederics fölött tárul ki, ahol a miniszter összevásárolt egy kisebb birtokot. A több tagból álló egy hektáros telken két ház is van – számolt be 4 éve az Index a külügyér bevásárlásáról.
A fideszes politikus vagyonnyilatkozatai szerint 2009 és 2010 között vásárolta fel
több részletben a falu fölötti szőlőhegyen a jelenleg egyben 10 000 négyzetméteres méretű, azaz egy hektáros területet, ahonnan az egykor előszeretettel luxusozó politikus kivételes panorámát élvezhet.
Az edericsi képeken látszik, hogy a telek elég nagy, és szinte teljes egészében rendszeresen nyírt fű borítja. A nyaraló, egy kétszintes, faganggal körülvett ház a hegyoldalon elhelyezkedő telek jobb kilátással rendelkező felső részén áll, és az épület alapterületével nagyjából megegyező méretű, terméskőből emelt terasz egészíti ki. A telek alján, a kapubejárat mellett egy további, kétszintes épület is található. A 70-es évek nyaralóépítészeti stílusának megfelelő ház Szijjártóék szerint a telek gazdasági épülete. (A képeket ide kattintva tudja megnézni.)
Napjainkban….
Szijjártó Péter balatoni nyaralója mellett található az ország legpazarabb panorámájával rendelkező focipályája.
-írta Hadházy Ákos közösségi oldalán.
Miközben a miniszter az egyhektáros dácsán
focizgatva piheni ki a mocskos hazudozások, hecckampányok és sokmilliárdos lopások fáradalmait, egyszerre gyönyörködhet a Balatonban, Szigligetben és a Badacsonyban. Élni tudni kell!
Mikor ezt mondták nekem, nem is akartam elhinni, ezért amikor arra jártam, megnéztem.
Örömmel jelentem, épül-szépül az ország Balatonedericsen is! Ahhoz képest, amit korábban az Index ott látott teljesen fel van újítva a nyaraló.
Akkor Szijjártó azt mondta, hogy a telken csak egy pár négyzetméteres műanyag medence van, néhány centi vízzel. Azóta ezt is orvosolták, már van fedett úszómedence is. (Legalább nem vízilabdapálya, egyelőre!)
Szijjártónak persze nem ez a legnagyobb bűne
(hanem sok minden más, például a kínai vakcinák és lélegeztetőgépek ügye), és ha a hajóútjait más fizeti, akkor félre is tehetett ennyi pénzt tíz év alatt. A vasútépítésen meggazdagodott szülők segítségével is épülhetett a nyaraló, de abban az országban, ahol 750 ezer magyar nem tud soha nyaralni menni, talán jobb lett volna ezt a focipályát hanyagolni.
Elkobozni és börtönbe ezekkel a fidesz mocskokkal, ez a nép megérdemli ha ezt hagyja…mi kell még????
Pingback: Ebben az ügyben már biztosan meghátrált Polt Hadházy elől, de melyek is ezek? - Városi Kurír
Pingback: Gáz lehet ennyire fo##@ni Szijjártó úr! - Testőrökkel a kisboltba - A csendes villa titkai - Városi Kurír
Pingback: Sárga "vonalkódos" lett az alsónaci Szijjártó úr? -félni és félve hagyni - Városi Kurír