Connect with us

Ez a nap

Szijjártó élőben jelent be!

Megosztás

Szijjártó Péter élő egyenes adásban jelentette be, hogy a leglegebb autógyár, a 14 hónapos tárgyalás után úgy döntött, hogy Magyarországon építi fel Debrecen mellett új gyárát.

Nocsak! Tóth Gabi Fidesz-köldökzsinóron?
Megosztás

Szijjártó Péter élő egyenes adásban jelentette be, hogy a leglegebb autógyár, a BMW 14 hónapos tárgyalás után úgy döntött, hogy Magyarországon építi fel Debrecen mellett új gyárát.

Hagyományos és elektromos egyben!

 

 

Rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze a Külgazdasági és Külügyminisztérium, amelyen Szijjártó Péter bejelentette: a BMW Debrecen mellett építi fel új európai autógyárát, amelynek révén 300 milliárd forintnál is nagyobb értékű beruházás érkezik a térségbe. A kormány és az autógyártó vállalat tárgyalásai 14 hónapon keresztül zajlottak.

A tárcavezető elmondta:

a város melletti 400 hektáros területen a legmodernebb autóipari gyártási technológiákkal, egy gyártósoron állítanak elő hagyományos és elektromos meghajtású autókat. A gyár kapacitása évente 150 ezer autó gyártására elegendő

Az új gyártósoron a tervek szerint mindkét változatot gyártják majd. Jövőre kezdődik az építkezés és a munkaerő toborzása.

 

1 milliárd eurónyi beruházás érkezik Debrecenbe, ahol a tervek szerint 1.000 új munkahelyet  teremtenek. Ez nagy siker a magyar gazdaságpolitikának, ami azért sikerülhetett, mert a magyar emberek munkabírása nem ismer határokat.

A magyar autóipar versenyképes

A BMW tárgyalói kiemelték, hogy remek volt a magyar tárgyalódelegációval együttműködni. Ez hosszútávon javítja hazánk versenyképességét. A magyar-német gazdaság együttműködésének nagy sikere a beruházás.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük