Connect with us

Kerítésen innen

Bauer Tamás: Szijjártó engedélyezi majd a gyerekek oltását a Turul-V vakcinával?

Megosztás

A kínai vakcinát időseken Kínában nem vizsgálták, a WHO először nem is javasolta ezt. A 18 éven aluliak számára egyelőre csak a Biontech-Pfizer vakcinát hagyták jóvá Európában is és Amerikában is, őket Magyarországon is azzal oltják. Mi lesz velük jövőre? Szijjártó engedélyezi majd a gyerekek oltását a Turul-V. vakcinával?

Bauer Tamás: Szijjártó engedélyezi majd a gyerekek oltását a Turul-V vakcinával?
Megosztás

Bauer Tamás közgazdász, egyetemi tanár, politikus közösségi oldalán értelmezte Gulyás Gergely bejelentését, miszerint a magyar kormány egyedüliként az Európai Unió országai közül önként lemondott a közös vakcinabeszerzésről, vagyis Magyarországnak nem kell több Biontech-Pfizer vakcina.

„Gulyás Gergely miniszter ma a kormány szokásos sajtótájékoztatóján bejelentette: Magyarország a továbbiakban nem vesz részt az Európai Unió közös vakcinabeszerzésében. Egyedül az EU tagállamai közül. Mint ahogy az EU tagállamai közül mindeddig egyedül alkalmaz olyan vakcinákat, amelyeket nem hagyott jóvá az Európai Gyógyszerügynökség.

Gulyás miniszter a döntést azzal indokolta,

hogy azt követően, hogy mindenki megkapta az oltást, aki azt hajlandó felvenni, még mindig lesz raktáron készlet a most már jelentős mennyiségben érkező vakcinákból, további Biontech-Pfizer vakcinára nem lesz szükség, és az EU közös beszerzés arra korlátozódik. Annyiban biztosan igaza van, hogy a Szputnyik és Sinopharm vakcina behozatalával és a Biontech-Pfizer, Moderna, AstraZeneca és Janssen vakcinák további szállításával az év hátralevő részében jelentős fölösleg jön létre, amelyet raktározni fognak. Jövőre viszont a kormány tervei szerint belépő debreceni gyárban már gyártják az új magyar vakcinát, azzal a hagyományos technológiával, amellyel a kínai Sinopharm is készül.”

„Mit jelent ez a bejelentés?

Azt jelenti, hogy az Unió által szállított vakcinamennyiség is elegendő az ország átoltására, csupán másfél-két hónappal később, mint amit az orosz és kínai vakcinák beszerzésével együtt el lehet érni. Ez a másfél-két hónap különbség nem jelentene több megbetegedést és elhalálozást, ha Magyarországon is olyan széles körben alkalmaznák a tesztelést, kontaktuskövetést és karantént, mint mondjuk Ausztriában és Németországban, ahol jóval alacsonyabb a lakosság számához viszonyított halálozás.

Vajon helyettesíthető-e a Biontech-Pfizer vakcina a majdani magyar vakcinával?

Ahogy a kínaival, gondolom, melyről Gulyás Gergely azt mondja, hogy jobb, mint a Biontech-Pfizer, a Szputnyik pedig még jobb.

De mi lesz az idősekkel és a gyerekekkel?

A kínai vakcinát időseken Kínában nem vizsgálták, a WHO először nem is javasolta ezt. A 18 éven aluliak számára egyelőre csak a Biontech-Pfizer vakcinát hagyták jóvá Európában is és Amerikában is, őket Magyarországon is azzal oltják. Mi lesz velük jövőre?

Szijjártó engedélyezi majd a gyerekek oltását a Turul-V. vakcinával?

Sem Kína elnyomó intézkedéseinek elítélésekor, sem az Izrael és a Hamasz közötti konfliktussal kapcsolatos felhívás esetében nem vett részt az Orbán-kormány az Európai Unió közös diplomáciai fellépésében.

Ez „csak” diplomácia, a vakcinabeszerzés és azzal összefüggésben az oltottsági igazolványok ügye azonban sokkal több: az Unió kiemelkedően fontos közös akcióinak elutasítása.

Orbán a MAGA „szabadságharcával” kitartóan viszi az országot kifelé.”

Forrás

 

gyerekek

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. gina

    2021.05.21 16:33 at 16:33

    Ez a banda elmebeteg, és a szemét fidesz hivogat telefonon, erre van pénz mocskos tolvajok, de nem lesztek hatalmon 22 től hiába minden !!!

  2. csipetke

    2021.05.21 17:05 at 17:05

    Óriási lehet a baj orbán fejében, ha azt gondolja, hogy majd a kínai sz@rral fogjuk magunkat oltatni. Most is kivártuk a pfizert, jövőre meg átmegyünk valamelyik uniós országba érte. Nagyon – nagyon nagy gáz, amit orbán művel. Jó lenne, ha a fidesz banda rávenné, hogy azért orvos nézzen már rá. Ha csak a saját pereputtyával szórakozik, az a kutyát se érdekli, de egy egész ország helyett nehogymár ő döntse el, hogy mivel oltassák magukat

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük