Szijjártó megint észt osztott az uniós külügyminiszteri találkozó után

Ezen a héten az EU-s intézmények több, az illegális migráció visszaszorítását célzó lépést tettek. Ezekben egy közös mindenképpen van: Magyarország egyiket sem támogatja.
Amikor Szijjártó Péter csütörtökön Brüsszelben járt és részt vett az uniós külügyminiszterek találkozóján, az EUrologus rákérdezett a fenti három migrációs anyaggal kapcsolatos magyar álláspontra. (Erre tavaly február óta először volt lehetőségünk, mert a miniszter ugyan tartott tájékoztatókat, de oda csak a kormánypárti médiát hívták meg)- írta meg a hvg.

Afrikai Karibi és Csendes óceáni államok

Szijjártó Péter az AKCS-megállapodással kapcsolatban azt mondta, Magyarország ragaszkodik ahhoz, hogy ezt a dokumentumot a hatályba lépés előtt minden tagállamnak ratifikálnia kell. Egyúttal megelőlegezte azt is, hogy ez Magyarországon nem fog sikerülni.

“Az összes javaslatunkat lesöpörték az asztalról, tehát egészen biztosak lehetnek benne, hogy mi nem fogjuk a nevünket adni ehhez a megállapodáshoz, nincsen szükség újabb migrációs hullámokra, főleg most”

– mondta Szijjártó Péter magyar külügyminiszter.

Ami a munkavállalási célú bevándorlást illeti, a külügyminiszter azt a kérdést tette fel, hogy

“azok, akik erről beszélnek, hol élnek?”

Úgy érvelt, hogy globálisan 114 millió munkahely szűnt meg, ennek egy jó része Európában. Szerinte ebben a helyzetben nonszensz arról beszélni, hogy hozzunk be még több munkavállalót az EU-ba.

(hvg.)

Ez is  külügyminiszteri  Szijjártó

külügyminiszter

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük