Connect with us

Ez a nap

Szijjártó haverjának cégétől kell a pécsi egyetemi nyomtatványokat megrendelni

Megosztás

És még drága is. Csak Szijjártó Péter barátjának, Kuna Tibornak a cégétől rendelhetnek nyomtatványokat a Pécsi Tudományegyetemen, ha a különböző pécsi egyetemi karok, tanszékek, szervezetek az egyetemi nyomdától már nem tudnak annak alacsony kapacitása miatt rendelni – értesült a Szabad Pécs.

Nagyon sok esetben nem is tudnak. Ugyanakkor Kuna Tibor budapesti cége, a Trinity International Communications Kft. nem egy olcsójános, tudunk olyan esetekről, amikor a korábbiakhoz képest két-háromszoros, sőt olyanról is, amikor tízszeres áron lehet lényegében ugyanazt a terméket megrendelni a fővárosi cégtől.

A Szabad Pécs úgy tudja, hogy elviekben már tavaly is így kellett volna mindennek működnie, azaz ha az egyetemi nyomda nem tudja vállalni határidőre egy nyomtatvány elkészítését, akkor a Trinityvel kell szerződni, de sokan megoldották ezt másképpen, mással, például kisebb, de jó minőségben, gyorsan és korrekt áron dolgozó pécsi cégekkel szerződtek.

Ahogyan azonban a lap az egyik forrása fogalmazott, a “próbaév” lejárt, már nem elkerülhető, hogy a közbeszerzésen kiválasztott beszállító, Kuna Tibor Trinity international Communicatons nevű kft.-je legyen az a cég, amelytől rendelnek.

A közbeszerzést egyébként egy három cégből álló konzorcium nyerte meg: Kuna Tibor két cége, a Trinity Communications és a Young and Partners, valamint a miskolci Sprint Nyomdaipari Szolgáltató és Ügynöki Kft.

(Forrás: Szabad Pécs)

Kapcsolódó: 

Több mint 65 milliárd forintot költött a kormány tavaly propagandára

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük