Szijjártó itt, Szijjártó ott, Szijjártó sehol? —  Upsz…..!

Mikor jön el a pillanat, amikor a most regnálók elhiszik, hogy a XXl. században teljesen értelmetlen össze-vissza hazudozni, hiszen pillanatok alatt kiderül a frankó.

Gondhegyek súlya alatt…..

Szijjártó Péter gondterhelt arccal telefonon egyeztetett lengyel kollégájával a fehéroroszországi események ügyében, majd posztolta is a tényt (?).

Egy nap sem telt el….

Kedden az Átlátszó közölt egy képet, amin ugyanezen a napon, augusztus 16-án vasárnap a Lady Mrd-en, a Szíjj László tiszakécskei nagyvállalkozó által birtokolt máltai offshore cég tulajdonában lévő luxusjachton látható Szijjártó. A kép Horvátországban, Biograd Na Morutól 25 kilométerre délre, a Kornati-szigetek alatt, a szárazföldtől 15 kilométerre készült.

szijjarto_luxusjacht
fotó: atlatszo.hu

A Lady Mrd augusztus 8. és 11. között Sibenik kikötőjében volt, innen 12-én a spliti öbölbe ment, majd a repülőtér alatti öbölben várakozott. Azaz – a lap feltételezése szerint –

a külügyminiszter ekkor már jó pár napja a Mészáros Lőrinc köre által is használt luxusjachton pihent családja körében.

Az Átlátszó stábja egy 2×225 lóerős bérelhető gumicsónakkal követte a luxusjachtot

A lap azt írja:

„Ami ezután következett, szintén beszédes: negyed óra múlva a Lady MRD-en kikapcsolták az AIS-t (Automatic Identification System), a tengeri navigáció legfontosabb berendezését, és a luxusjacht eltűnt a térképről.”

Ahogy a lap beszámol róla, az Orbán Viktor miniszterelnök által is használt, osztrák bejegyzésű, OE-LEM lajstromjelű luxus magánrepülőgép többször is pontosan oda repült a horvát tengerpartra, ahol éppen a Lady MRD nevű, máltai bejegyzésű luxusjacht tartózkodott.

A NER-elit köreiben népszerű jacht valódi tulajdonosát eddig egy máltai offshore cég rejtette, azonban az oknyomozó portál kiderítette, hogy

„hogy az Artemy és a Lady MRD nevű jachtokat üzemeltető L&L Charter Ltd. valódi tulajdonosa Szíjj László, az építőipari cégeivel rengeteg állami és önkormányzati megbízást elnyerő tiszakécskei nagyvállalkozó, a negyedik leggazdagabb magyar.”

Mégis, mire volt ez jó?

Az MSZP közleményt adott ki, melyben érdekes kérdéseket vetnek fel:

  • milyen kapcsolatban áll a miniszter a milliárdos vállalkozóval?
  • ajándékba kapta az utat a miniszter az adófizetők által finanszírozott megbízásokért cserébe?
  • úgy támogatják Szijjártó nyaralását bizonyos vállalkozók, ahogy a miniszterelnök magánrepülős meccsre járását?
  • esetleg a fideszes körökben elterjedt „alkotmányos költség” megfizetéséről van szó?
  • miért keltette azt a látszatot, hogy az irodájában dolgozik, miközben egy luxusjachton nyaralt?
  • nemzetbiztonsági szempontból nem aggályos-e az a tény, hogy Magyarország külügyminisztere eltűnt a térképről amiatt, mert a lebukása után a hajón kikapcsolták a tengeri navigációs berendezést.

A külügyminiszter lebukásáról Menczer most azt írta:

„Igen, a miniszter szabadságát tölti, és közben dolgozik. Számos külügyminiszterrel tárgyalt telefonon, foglalkozott a beruházás-ösztönzési támogatásokkal, velem pedig a nemzetközi sporteseményekre vonatkozó – koronavírussal kapcsolatos – szabályokat dolgozta ki.”

A külügyminiszter általános munkatempóját még az ellenfelei is elismerik, a szabadsága sem telik munka nélkül.

A képmutatás csúcsa, hogy azok, akik folyamatosan a magánélet szentségéről és sérthetetlenségéről beszélnek, leselkednek, és fényképeket készítenek egy, a családja körében lévő emberről.

 

elütött

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük