Két abszurd: Szijjártó nem vesz több keleti vakcinát, Pintérnek van oltási terve! – Mi pedig kapkodjuk a fejünket

Az már magában is vicces lenne, ha nem az életünkről szólna a történet, hogy egy külügyér dönt vakcinavásárlás ügyében, de azzal megfejelve, hogy ennek alapja a főrendőr oltási terve, az már több a sok(k)nál.

Május végéig négy ütemben kell beérkeznie az 5 millió kínai vakcinának

– mondta Szijjártó Péter egy mai sajtótájékoztatón. A miniszter az ATV kérdésére azt is közölte: egyelőre nem tervezi a kormány más szerződés megkötését orosz vagy keleti vakcinára.

“Egyelőre más szerződés megkötését nem tervezzük. Egyelőre mindez a nyugati irányú szállításokkal úgy tűnik, hogy a Pintér miniszter úr által meghatározott oltási terv teljesítéséhez elégséges lesz. Az Európai Unióból érkező szállítások menetrendjéről nem tudok nyilatkozni”

– jelentette ki Szijjártó Péter egy mai más témában tartott sajtótájékoztatón az ATV kérdésére: tervezi-e a kormány, hogy a 2 millión felül még több orosz vakcinát rendel, vagy más keleti oltóanyagot.

A kormány 19,5 millió úgynevezett “nyugati” vakcinát rendelt – eddig Pzifer, Moderna és AstraZeneca érkezett -, és emellett Szijjártó Péter a kormány nevében 2 millió orosz, Szputnyik V és 5 millió kínai Sinopharm vakcináról írt alá szerződést.

A  kínai gyártó nagyobb mennyiséget szállított,

mint amit vállalt az első ütemre és hamarabb is szállította minthogy azt vállalta. A szerződés értelmében ugyanis február végéig 500 ezer darabot kellett volna szállítani, tehát hamarabb jött a szállítmány és több is jött,

“ezért mindenképpen köszönettel tartozunk, meg is köszöntük a kínai kollégáknak

– mondta a miniszter.

Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón megerősítette: az orosz szerződés ütemezése szerint három hónap alatt kell megérkeznie összesen egymillió ember beoltására alkalmas mennyiségnek, ez gyakorlatilag 2 millió vakcinát jelent.

Május végéig megjön az 5 millió kínai vakcina

Május végéig pedig négy ütemben kell beérkeznie annak az 5 millió vakcinának, amit Kínából vásároltunk. Ez 2,5 millió ember oltására alkalmas. Az első szállítási határidő február vége lett volna a Sinopharm vakcina esetén – ehelyett jött meg most az 550 ezer -, a következő határidő március vége, április vége és május vége a további szállítási határidő

– ismertette az ütemezést Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón.

Forrás

Troroczkai

One thought on “Két abszurd: Szijjártó nem vesz több keleti vakcinát, Pintérnek van oltási terve! – Mi pedig kapkodjuk a fejünket

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük