Connect with us

Kerítésen innen

Egy ember, egy eset és olvasatai: „Petiminiszter állapota folyamatosan romlik. Most a svéd televízióban járatta le magát. S egy kicsit minket is…” – „Én tényleg őszintén csodálom a miniszterünket (…) Egyszerűen zseniális!!!”

Megosztás

Szijjártó Pétert a svéd állami tévében a riporter a demokráciáról faggatta. A külügyér szokásos módon kikérte magának, rátolta a felelősséget Önre, mint választóra, mert megbízik bennük és felhatalmazta az országvezetésre a regnálót, majd a magyarok nevében kioktatta a svédeket. Az alábbiakban látható, hogy a demokráciafelfogásunkat mennyire határozza meg, hogy a Fidesz-árok melyik partjáról nézzük és, hogy egyáltalán tudjuk-e, hogy miről beszélünk.

Egy ember, egy eset és olvasatai: "Petiminiszter állapota folyamatosan romlik. Most a svéd televízióban járatta le magát. S egy kicsit minket is..." - "Én tényleg őszintén csodálom a miniszterünket (...) Egyszerűen zseniális!!!"
Megosztás

Szijjártó miniszter a svéd állami tévében a riporter a demokráciáról faggatta. A külügyér szokásos módon kikérte magának, rátolta a felelősséget, Önre, mint választóra, mert megbízik bennük és felhatalmazta az országvezetésre a regnálót, majd a magyarok nevében kioktatta a svédeket. Az alábbiakban látható, hogy a demokráciafelfogásunkat mennyire határozza meg, hogy a Fidesz-árok melyik partjáról nézzük és, hogy egyáltalán tudjuk-e, hogy miről beszélünk.

Az „eset”….

Különböző, magyarországi demokráciát vizsgáló kutatásokat ismertetett a svéd állami televízióban Szijjártó Péterrel a műsor vezetője. Az SVT riportere ezek alapján elmondta, nemzetközi berkekben a magyar demokráciát többen megkérdőjelezik – írja az Index. Szijjártó erre úgy reagált:

„ezek a kijelentések sértőek, hiszen a magyar demokrácia érettségének és természetének megkérdőjelezése elfogadhatatlan, mert ha megkérdőjelezik, „akkor alapvetően az emberek demokrácia iránti szeretetét kérdőjelezik meg.”

Ugyanis három egymást követő választást is megnyertek, emlékeztetett:

„Lehet szeretni, vagy nem szeretni, mert ez a politika, de demokratikus jellegében a tevékenységünk nem kérdőjelezhető meg. A demokrácia azt jelenti, hogy az, amit a kormány csinál, a nép általi felhatalmazáson alapul.”

Majd hozzátette:

„Hogy őszinte legyek, az, hogy milyen a demokrácia státusza Svédországban, nem érdekel, mert ez a svéd népet kell, hogy érdekelje, és ha a svédeket nem érdekli, hogy valaki miniszterelnök lehet a szavazatok egynegyedével a parlamentben, de kit érdekel, nem vagyok svéd.”

Szijjártó népe így látja…

„Nyugat-Európa odáig jutott, hogy csak azt az országot tekinti demokráciának, ahol a baloldal van kormányon. Ez nemcsak egyszerűen ideológiai zsarolás, hanem sok helyen egyenesen a népakarattal megy szembe.”

„Én tényleg őszintén csodálom a miniszterünket, hogy így állja a sarat és kicsit sem bánik kesztyűs kézzel a balliberális gittegylettel:) Egyszerűen zseniális!!!”

„Rendkívül diplomatikus,lényegre törő válasz volt.A kérdés pedig sértő és provokatív.Remek Külügy miniszterünk van!”

„A riporter a Freedom House-ra hivatkozik, egy Soros fizetési listáján előkelő helyen szereplő álcivil szervezetről van szó. Nem kellene Svédországból megmondani hogyan éljünk, mi sem szólunk bele, hogy pl. Malmőben miért olyan a közbiztonság állapota, amilyen, és hogyan lehetne tenni ellene.”

„Hát tuti válasz… és azt is megválaszolta , hogy amit csinálnak lehet szeretni vagy nem… arra ott a választások mindenki dönthet szíve vágya szerint… csak jól gondolják meg kedves magyarok nehogy úgy járjanak mint a szomszédaik , akik változást akartak és cseberböl-vederbe szindrómát idéztek elö… úgyhogy csak inkább ésszel…”

„A svédeknél az a demokrácia, hogy bárhogy döntenek a választók, mindig a szociáldemokraták alakítanak kormányt. Innen nézve nyilván a magyar demokrácia nem normális. További jó egészséget és újabb 1 millió migránst kívánunk nekik.”

„Mi tisztában kell legyünk azzal,milyen kiváló fiatalember a Külügyminiszterünk! A másik oldalon álló(ülő!) pedig csak néz,mint „A vett malac”! (Ahogy felénk,Zalában mondják!)”

„A svéd újságírók inkább a saját országuk helyzetével foglalkozzanak! Katasztrofális állapotok uralkodnak. A bũnözésben átvették a vezetést Europában.
A nagybetüs demokràciájukkal kitörölhetik a hàtsójukat, mert itt az illegális bevándorlónak több joga van mint egy õslakos svédnek.”

Konok Péter olvasata

  • „Szijjártó Péter leszarja a svédeket, mert ő nem svéd.
  • Szijjártó Pétert nemigen izgatja a demokrácia, mert ő nem demokrata.
  • Szijjártó Pétert hidegen hagyja az idegen külvilág, hiszen ő nem külügyminiszter. Illetve hát de, névleg legalábbis.
  • Szijjártó Péter hatalmas luxusvillájában az úszómedence fenekét mozaikból kirakott delfin díszíti. A delfinek intelligens állatok. Szijjártó Péter ezért alighanem úgy úszkál úszómedencéjében, hogy dafke a plafont nézi inkább, hiszen ő nem intelligens állat. És mikor belepisál a medencébe, azt nevezi diplomáciának.”

Juszt László szerint.

„Petiminiszter állapota folyamatosan romlik. Most a svéd televízióban járatta le magát. S egy kicsit minket is, amikor arról értekezett, hogy szerinte mennyire demokratikus Magyarország, hiszen a Fideszt “harmadszor választotta meg a nép, s adott ezzel felhatalmazást, – igaz arról szemérmesen hallgatott, hogy csalással – tehát aki ezt megkérdőjelezi, az nem szereti a demokráciát”. Hogy a megkérdőjelezés és a szeretet hogy jönnek össze ezen még gondolkodom.
Petiminiszter másik mondatán viszont nem kell gondolkodni: “A demokrácia azt jelenti, hogy amit a kormány csinál, azt a nép felhatalmazása alapján csinálja.”

Hol van az a szavazó, aki felhatalmazta ezt a kormányt új alkotmány “írására”, a demokratikus intézmények – alkotmánybíróság, ügyészség, bíróság és más hivatalok – “örökbeadására”, az ország vagyonának “kimentésére” különböző alapítványokba, arra, hogy úgy játszanak a forinttal, mintha az csak a sajátjuk lenne, a média lenyúlására, a nyugdíjalap ellopására, az önkormányzatok kifosztására, arra, hogy ellehetetlenítse a nyugatra gazdasági menekültként érkező honfitársaink számára ellehetetlenítsék a választásokon való részvételt, a keletről érkezőknek viszont csalással könnyítsék meg a voksolást ebben a “virágzó demokráciában”???

Lehet olyan elvakult rajongó, aki minderre felhatalmazást adott???”

Szijjártó nagy „megaszongyaságai”

Kapcsolódó

Egy ember, egy eset és olvasatai: "Petiminiszter állapota folyamatosan romlik. Most a svéd televízióban járatta le magát. S egy kicsit minket is..." - "Én tényleg őszintén csodálom a miniszterünket (...) Egyszerűen zseniális!!!"

Szerző

4 hozzászólás

4 Comments

  1. Maga György

    2021.12.12 19:51 at 19:51

    Ha valaki úgy kezdi a cikket, hogy Peti miniszter, arról meg van a véleményem. Akár mi is a szerző véleménye az adott személyről a megszóllítás tisztelete megilleti a miniszert. Sajnos ez a szerzőt minősíti. Én egy határon túli magyar vagyok, de ezt a szinvonalú írásmódot szégyenleném – kedves szerző.

  2. PáLoS TReND

    2021.12.13 21:16 at 21:16

    Mátrai Annának, mint a holokauszt-ipar el és kitartottjának tipikus zsidó orrfújása a leg-autentikusabb példa arra, hogy ezeknek semmi se jó, ami magyar és patrióta kiállás!
    Szijjártó hazafias válasza fenomenális volt és lézerpontos!!!…- de különben is kit érdekelnek holmi önfeladó, „szemenszedett”, simlis svédek?!

  3. Bronzi

    2022.01.04 14:29 at 14:29

    Kedves Maga Úr!
    Igyekszem udvarias lenni. Ön, mint határon túli magyar, vajon átérzi-e az itthon élők helyzetét? Ha Önnek nem csak a kedvezmények jutnának, lehet, hogy más lenne a véleménye. Mi itthon például adót fizetünk, és nem keveset.

  4. Bronzi

    2022.01.04 14:31 at 14:31

    Te meg csak egy antiszemita féreg vagy. ( És ez is csak egy vélemény)

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük