Connect with us

Kerítésen innen

Szijjártó Péter: gáz van!

Megosztás

Magyarország földgázellátása továbbra is biztos lábakon áll, a szállítások a szerződések szerint, megfelelő mennyiségben, mindenfajta fennakadás vagy zavar nélkül zajlanak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

Megosztás

Magyarország földgázellátása továbbra is biztos lábakon áll, a szállítások a szerződések szerint, megfelelő mennyiségben, mindenfajta fennakadás vagy zavar nélkül zajlanak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

„….szeretnék megnyugtatni mindenkit…”

A tárcavezető rámutatott, hogy jelenleg rendkívül komoly feszültségek vannak a nemzetközi politikai életben, amelyeknek egy részét pedig az energiaellátással kapcsolatos kérdések generálják.

„Sajnos az elmúlt időszakban a válságok kísérőjellege lett az a bizonytalanság, amely egyes országok, sőt térségek energiaellátásának biztonságával kapcsolatos”

Majd emlékeztetett rá, hogy az Európába irányuló orosz földgázszállítások az elmúlt napokban több ütemben is csökkentek több ország irányába. Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban közölte:

„szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy Magyarországot ezek a mennyiségcsökkentések nem érintik. Magyarországra az Oroszországból importált földgáz mindenfajta fennakadás nélkül, menetrend és a megkötött szerződések szerint érkezik.”

Szijjártó:”…jól tettük, hogy tavaly ősszel hosszú távú gázvásárlási megállapodást kötöttünk a Gazprommal….”

Aláhúzta, hogy Magyarország ellátásának legnagyobb része Ausztrián és Szerbián keresztül érkezik, előbbi ország felől napi 12-14 millió köbméter, utóbbi felől napi 10-16 millió köbméter. Emellett folyamatos a beszállítás Szlovákia és Horvátország irányából is.

„Jól tettük, hogy tavaly ősszel hosszú távú gázvásárlási megállapodást kötöttünk a Gazprommal. Ha ezt nem tettük volna meg, akkor az elmúlt hónapokban is nagy bajban lettünk volna, és most is nagy bajban lennénk”

– jelentette ki a miniszter. Ezt követően pedig arra is kitért, hogy

„helyes volt magunkat összekötni a szomszédok földgázellátási rendszereivel, hiszen így gyakorlatilag mind a négy égtáj irányából folyamatosan a rendelkezésünkre állnak a szállítási útvonalak”.

Forrás

Kapcsolódó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük