Sport
Szijjártó Péter miért éppen a focihoz ne értene?
Új tulajdonosa van a Honvéd FC-nek, a Leisztinger Tamás MSZP-hátterű milliárdoshoz köthető ARGO-SPORT Kft. A szurkolók, Szijjártó Péterrel az élen azt várják, hogy az új tulajdonos magával hozza a megújulást és a csapat visszatérhet az NB I-be.
Búcsú és köszöntés
A mai napon lezárultak a több hónapja tartó tárgyalások és aláírásra került az a szerződés, amelynek értelmében a Budapest Honvéd FC új tulajdonosa az Arago Sport Kft.! A Reditus Equity Zrt. 2019-ben vásárolta meg a klubot, és az elmúlt 5 évben folyamatosan biztosította a stabil működéshez szükséges gazdasági hátteret. A mostani tranzakció célja, hogy a Budapest Honvéd FC hosszú távú jövője és eredményessége biztosítva legyen és a következő években is betölthesse a klub azt a szerepet, amellyel az elmúlt évtizedekben hozzájárult a magyar labdarúgás fejlődéséhez és sikereihez! A Reditus Equity Zrt. sok sikert kíván az új tulajdonosnak és a Budapest Honvéd FC-nek!
– olvasható a klub közleményében.
Szép jövő
Arról most ne beszéljünk, hogy amennyiben igaz a közlemény azon része, ami arról szól, hogy a távozó tulajdonos eddig mindent megtett azért, hogy biztosítva legyen a „stabil gazdasági háttér”, akkor annak, hogy a csapat jelenleg az NB II-ben rúgja a labdát a szakmai vezetés alkalmatlansága az oka, tehát az új tulaj elsődolga kellene, hogy legyen kirúgni őket.
A „kispályás” obsitos Szijjártó: a Honvédnak az NB I-ben a helye!
Az nem lehet, hogy Puskás Ferenc, Bozsik József, Czibor Zoltán és Grosics Gyula klubja éveken keresztül az NB II-ben szenvedjen! A feljutáshoz, pontosabban a visszajutáshoz most már minden adott. Az ország egyik legjobb futball akadémiája és a rendezett, tőkeerős háttér által biztosított kiszámítható működés együtt elég kell legyen ahhoz, hogy a Honvéd-szurkolók rövid időn belül újra NB I-es meccseket láthassanak a Bozsikban. Most össze kell fogni, CSAK A KISPEST!
-írja bejegyzésében a miniszter.
Lejsztingernek nem ez az első befektetése fociba, hiszen 2010 és ’20 között az Argo Sport volt a Diósgyőr csapatának a tulajdonosa is.
Gyász
Életének 85. évében elhunyt Komora Imre, a csapat egykori legendás játékosa, korábbi válogatott játékos, egykori szövetségi kapitány – számolt be róla a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hivatalos honlapja.
Friss
- Októberi csillagjegyek, figyeljetek
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó