Connect with us

Kerítésen innen

Szilágyi János: Parragh László nem ért a szakképzéshez, Orbán akaratának végrehajtója

Parragh
Megosztás

Szilágyi János, az iparkamara volt oktatási igazgatója kiteregette a szennyest a magyarországi szakképzéssel kapcsolatban. A szakember vitairatában ostorozta e speciális oktatás mai rendszerét.

Rendszerváltásra van szükség

„Mihamarabb rendszerváltásra van szükség a szakképzésben, meg kell szabadulni a politikai ideológiával átitatott modellektől. A szervezeten belül számos előremutató kezdeményezés született, ám ezeket rendszerint keresztülhúzták a politikai érdekek.”

Szilágyi szerint 2010-előtti időszakban lényegében harmonikus volt a kormányzat és a kamara közötti együttműködés:

„A szakképzés állami irányítása már a 2002 és 2010 között is egyre inkább együttműködő partnernek tekintette a gazdasági kamarákat. 2010 azonban az iparkamara esetében fordulópontot jelentett: a munkaalapú társadalom, illetve az egymillió új munkahely megteremtése érdekében politikai elhatározásra vezették be a szakképzés lebutított modelljét, s ebben jelentős szerepe volt a kamarának, amely több tízmilliárd forintot kapott szakképzési feladatokra.”

Kitálal az iparkamara volt oktatási igazgatója

Egyszer használatos szakmunkás modell

A szakértő szerint a 2010-től elindított, munkaalapú, fizikai, „kékgalléros” szakmunkára épülő szakképzési modellt szakmai körökben „egyszer használatos szakmunkás modellnek” is nevezik, mert a betanított munkára épülő, összeszerelő típusú feladatokra készíti fel a diákokat. Ebből a szempontból nem nevezhető sikernek a szakgimnáziumi képzés bevezetése sem: az itt végzettek számára beszűkültek a továbbtanulási lehetőségek. Szerinte a döntéshozói szándék az lehetett, hogy azt az illúziót keltsék a továbbtanulókban, mintha a szakgimnáziumban az érettségi mellé teljes értékű szakmát is lehet szerezni.”

Hozzátette,:

„nemzetközi eredmények is lehangolóak: a sokat emlegetett PISA- teszteken a szakiskolai tanulók eredményei a legrosszabb, egyes kategóriának felelnek meg. A szakmunkások teljesítményét mérő 2016-os EuroSkill, illetve a 2017-es WorldSkill versenyeken a magyarok ugyancsak alulteljesítettek korábbi eredményeikhez képest Meggyőződése: a szakképzésben mihamarabbi paradigma- és rendszerváltásra van szükség, első lépésként politika mentesíteni kell a területet.
A változást azonban nehezíti, hogy a szakképzés állami irányításában „a hatalmi erő kultusza” érvényesül, érdemi társadalmi, szakmai egyeztetések, viták nincsenek.”

Parragh kizárólag a munkáltatók embere

Noha a szakképzés átalakításában nagy szerepet vállalt a kamara, Parragh László elnök – aki Orbán Viktor gazdasági tanácsadó testületének is tagja – többször hangoztatta, hogy a szakképzés ügyében ő csak a munkáltatók álláspontját képviseli. Ezzel szemben az MKIK volt képzési igazgatója is megerősítette azokat a korábbi híreket, miszerint a döntésekben legtöbbször kizárólag a kormányzat elképzelései érvényesültek.

Szilágyi szerint:

„Baj az is, hogy nincsenek kidolgozott stratégiák, és a kamara elnökének nyilatkozataiból is látszik, nem ért a szakképzéshez, és nincs olyan szellemi, intellektuális szakmai háttér, amely demokratikus kontrollt gyakorolna felette. A gimnáziumok elleni agitáció is tévút. Abba az irányba kellene haladni, hogy a gyerekek legalább 80-90 százaléka érettségihez jusson, mint például Finnországban, ahol ez az arány jelenleg 93 százalék, míg nálunk 60 százalék körüli.”

A volt igazgató vitairata, egy civil portálon – ckp.tanitanek.com – jelent meg.:

„Nem akartam a pártokhoz fordulni, a kamaránál és kormányzati szinten pedig nincs fogadókészség kritikus véleményekre. Az anyag kicsit önvallomás is, nem akartam, hogy több évtizednyi tapasztalat a semmibe vesszen, és nem szeretném, ha újabb 30 évet elvesztegetnénk. Annak örülnék, ha kialakulna egy pártok feletti konszenzus és nemzeti minimum a szakképzés ügyében, mert csak ez vezethet ki a szakképzés válságából.”

Forrás: Népszava

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. János Dunai

    2018.02.07 12:05 at 12:05

    csak 8 osztalyos alapiskola utana 3 éves ipari vagy gimnázim.gimnazium utan aki nem nyer felvetelt a megrikitott egyetemekre föiskolakra az szeles valasztekból tanuljon szakmát szakmákat.technikumba altalános utan is meg gimnazium utan is lehessen menni csak kulonbozo hosszusagú oktatasi idövel4 ev ill.2.pénz kell a gyakorlati oktatóhelyek kialakitasara es nagyon jol fizetett oktatók.mindez versenyszferai nem kotelezo fizetos oktatas keretben.a fuggetlen ft es a kamat nyet biztosithatja a 11-20 ev kozotti torleszteskezdes csusztatast

  2. Herczegfalvi György

    2018.02.07 12:15 at 12:15

    Én dolgoztam 12 évig Beck Tamás úrral aki az akkori Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke is volt, valószínűleg most forog a sírjában, hogy ilyen utódja lett. Sajnos már elhunyt, nyugodjon békében! De ez az utód mindenben az ellentéte…

  3. Antalné Schwartz

    2020.01.22 03:51 at 03:51

    Ezt a Parragh nevű fickót is el kellene zavarni az Ipar kamara éléről, ahogy Égerrel tették. A vállalkozóknak ez így megfelel?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük