Connect with us

Kerítésen innen

Szili Katalin Gerébre magyarosított

Szili Katalin Gerébre magyarosított
Megosztás

Szili Katalin amellett a Pócs János víz- és gázszerelő, valamint fideszes képviselő mellett kampányolt, akinek nevét azóta ismerjük, hogy a facebook-oldalán közzétett egy fotót, ahol vidám jásziványiak állnak körül egy feketére égett disznót, amelyen az alábbi felírat teszi egyértelművé – még a hülyék számára is – az égett disznó megörökítésének emelkedett célját és szándékát: „Ő VOLT A SOROS”.

Az árulás bére

Pócs János vízszerelő és fideszes képviselő nácoid beszólása

A kampányrendezvényen erősen agitálták a jelenlévőket, hogy az első sorokban foglaljanak helyet, hogy jobban mutasson a negyven közeli megjelent a teremben – számolt be róla a HírTV.

Szili Katalin – aki majdnem államfője is lett hazánknak – cirka egymillió forintos fizetésért állt át a Fidesz táborába, ahol most azt a feladatot kapta, hogy dicsérje az egekbe az elhíresült Pócs Jánost.

Szorgalmasan törölgeti Pócs János a gyalázkodó kommenteket

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Tamaska

    2018.02.25 19:39 at 19:39

    Mi az, hogy szili gerébre módosította a nevét?

  2. László Nagy

    2018.02.26 04:47 at 04:47

    Nem könnyítem meg teljesen, mert illene tudni… 🙂 szóval csak egy wiki link: https://hu.wikipedia.org/wiki/A_P%C3%A1l_utcai_fi%C3%BAk

    És értsd átvitt értelemben

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük