Connect with us

Kultúra

Szilveszteri babonák

Megosztás

Miért nem szabad az év utolsó napján baromfihúst enni? Miért iszunk ilyenkor pezsgőt? Hogyan legyünk gazdagok az újévben? Megannyi kínzó kérdés, amiknek a nyomába eredtünk.

BUEK
2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Hitte volna: pezsi földre és örök a szerelem

Ami pedig a szerelmet illeti, a népi hiedelem könnyű eszközökkel operál e téren: jót tesz a párkapcsolatnak, ha a pár tagjai megfogják egymás kezét és egy kis pezsgőt löttyintenek a földre, az éjféli koccintás előtt. A szilveszterkor elcsattant csók pedig sok boldog percet ígér kedvesünkkel az eljövendő évben (az ezt követő évekről szemérmesen hallgat a néphit).

„Főzzük ki a szerelmet”

BUEK!

Szilveszter napján élt az a babona is, hogy ha hajadon lányok gombócba vagy galuskába egy-egy férfinevet rejtettek el, amelyik előbb jött fel a forró vízben, az „árulta el” leendő férjük nevét. Egy másik vidám hiedelem szerint amikor a lányok megrúgták a disznóól falát – aki városban élt, úgy járt! – és a malacok röfögtek, azt jelentette, hogy az újévben bekötik a lány fejét.

A szilveszteri trombita a vidám újév záloga

A szilveszteri trombitálásban, dudálásban pedig azért érdemes részt venni, mert ezzel elűzzük a rossz szellemeket, s így vidám évünk lesz. Ami pedig az ünnep sztár italát, a pezsgőt illeti, a XIX. század közepéig üvegenként gyártották, így csak a leggazdagabbak jutottak hozzá. 1850-től azonban elkezdődött a tankpezsgő gyártása, ezzel a módszerrel olcsóbbá, így a szegényebb rétegek számára is elérhetővé vált ez az isteni ital. Ma is az elegancia szimbóluma. Fogyasztásával pedig biztosíthatjuk, hogy egész újévünk jólétben és gazdagságban teljen. S egy fontos érv. Madame de Pompadour úgy vélte:

„A pezsgő az egyetlen ital, amelynek elfogyasztása után a nő megőrzi szépségét”.

Ha valakinek, neki elhihetjük.

Kapcsolódó

Vicces karácsonyi történetek

Szerző

2 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük