Szívesen lennék a csalamádé és a kovászos uborka miniszteri biztosa ….

Hölgyeim és Uraim! Szívesen lennék a csalamádé és a kovászos uborka miniszteri biztosa, de ha ez nem megy, üsse kavics, egy gulyás vagy pörkölt államtitkárságot is elvállalok.

Hosszas konzultációm után önmagammal, arra jutottam,

hogy a csalamádénak, a kovászos uborkának, a gulyásnak és a pörköltnek legalább annyira meghatározó szerepe van a magyar családok életében, mint az űrkutatásnak. Szervesen összefüggenek, ezt a vak is láthatja.

Hölgyeim és Uraim! Helló Röfi! Tisztelt Csülök!

Én kiválóan alkalmas lennék mindkét poszt betöltésére, mert ettem is már, meg el is tudom készíteni a savanyúságokat, és az ételeket is. Ez maximálisan szakpolitika, és tisztában vagyok azzal, hogy mimagyarok csak adtuk a gulyásunkat a világnak, de senkitől nem kaptuk cserébe ugyanazt. És az eget is képes vagyok fürkészni, és tudom, a határ a csillagos ég a beetetésben. Mimagyarok merünk nagyon álmodni. Bekerítjük a Tejutat, és levadásszuk a Nagy Medvét, ha a balsors úgy hozza, de gulyáslétünk nem adjuk akkor sem, ha savanyú, vagy ha keserű. Nem, soha.

A folytatásban: Elhivatott nőként csak akkor sírok, ha hagymát pucolok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük