Connect with us

Ez a nap

Szlovák elnökválasztás – Zuzana Caputová nyerte a voksolást

Megosztás

Jelentős előnnyel megnyerte az ötödik közvetlen szlovák elnökválasztás szombati, második, döntő fordulóját Zuzana Caputová, az ellenzéki liberális pártok jelöltje a szavazatok 97 százalékos feldolgozottsága alapján.

A győzelmet alázattal fogadja

Az este tíz órakor befejeződött voksoláson leadott szavazatok 97 százalékos feldolgozottsága alapján Zuzana Caputová a voksok 58,27 százalékát kapta. A részeredmények szerint Maros Sefcovicra a voksolók 41,72 százaléka szavazott.

A legutolsó támogatottsági felmérés a választás második körében Zuzana Caputovának 60,5 százalékot, Maros Sefcovicnak pedig 39,5 százalékot jósolt.

Caputová Szlovákia történetének első női elnöke lesz.

Maros Sefcovic 0 még éjszaka – elsőként gratulált ellenfele győzelméhez, a már leadott voksok 60 százalékának összesítése után. Sefcovic felhívta vetélytársa figyelmét, hogy a választási győzelemtől kezdve nagy felelősség fog a vállára nehezedni.

Peter Pellegrini szlovák kormányfő is gratulált. Azt mondta: bízik benne, hogy az új államfővel konstruktív együttműködést tud majd folytatni az ország problémáinak megoldásában.

Caputová a voksolást követő első nyilatkozatában azt mondta: a győzelmet alázattal fogadja, és úgy véli, az országnak változásra van szüksége. Bejelentette: első államfői útja Prágába vezet majd.

Ötödször választottak Szlovákiában közvetlenül államfőt

A szlovák elnökválasztás második körének részvételi aránya 97 százalékos feldolgozottság mellett 41,79 százalékot mutatott, ami alacsonyabb, mint az első körben, amikor 48,74 százalékot tett ki. Az eddigi államfőválasztások második körében rendszerint magasabb volt a részvételi arány, mint az első körben. Ez alól eddig a 2004-es elnökválasztás volt csak kivétel.

Szlovákiában az ország történetében most ötödik alkalommal tartottak közvetlen államfőválasztást. A választáson országszerte csaknem 5940 választóhelyiségben mintegy 4,45 millió szavazásra jogosult szlovákiai választópolgár adhatta le voksát a második fordulóba továbbjutott két államfőjelöltre. A voksolás hivatalos végeredményét a tervek szerint vasárnap délben jelenti be a központi választási bizottság.

Rekord alacsony részvétel mellett Caputová győzött

Rekord alacsony választási részvétel mellett Zuzana Caputová, az ellenzéki liberálisok jelöltje nyerte az ötödik közvetlen szlovák elnökválasztás második döntő körét, így június 15-től ő lesz Szlovákia új, és egyben első női államfője a Statisztikai Hivatal (SÚSR) által vasárnap délben nyilvánosságra hozott hivatalos végeredménye szerint.

Az ötödik közvetlen szlovák államfőválasztás második körének véglegesített, hivatalos végeredményei szerint Zuzana Caputovára a választók 58,4 százaléka voksolt, Maros Sefcovic 41,59 százalék szavazatot kapott.

Szakértő: színes értékkoalíció áll Caputová mögött

Kollai István, a Corvinus Egyetem adjunktusa szerint színes értékkoalíció áll Zuzana Caputová mögött, aki a szavazatok 97 százalékos feldolgozottsága alapján jelentős előnnyel nyerte a szlovák elnökválasztást.

Kollai István az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában azt mondta: a szlovák kampányt a kormány körüli korrupció határozta meg. A kormányellenes erők már korábban felsorakoztak Caputová mögé, de támogatják az unióbarát erők, sőt konzervatívok is – tette hozzá.

A magyarok helyzetét érintően Kollai István azt mondta: a szlovák liberalizmus emberi jogi szempontból támogatja a különböző közösségeket, de az autonómia-építés már nem szokott terítékre kerülni. Ugyanakkor megjegyezte azt is, Caputová körül vannak olyan magyar értelmiségiek, akik hatással lehetnek a gondolkodására.

(Forrás: MTI)

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük