Connect with us

Ez a nap

Megint nagy tüntetések voltak több szlovákiai városban

Megosztás

Az egy héttel ezelőttihez hasonló számban, becslések szerint ismét néhány tízezren vettek részt azokon pénteken tartott tömegmegmozdulásokon, amelyeket Szlovákia több városában hirdettek meg „Álljunk ki a tisztességes Szlovákiáért!” jelszóval.

Az első hasonló tömegmegmozdulást három hete tartották a meggyilkolt újságíróra, Ján Kuciakra és barátnőjére való – akkor még politikamentesnek meghirdetett – megemlékezésként. A mostani és a múlt héten, ugyancsak pénteken tartott tüntetés gyakorlatilag az első „gyászmenet” folytatásának tekinthető, bár időközben a szervezők követelései változtak, fokozódtak.

Míg az első – néhány ezres – tömegmegmozduláson még a kettős gyilkosság kivizsgálását és az országos rendőrfőkapitány, illetve az időközben posztjáról lemondott Robert Kalinák belügyminiszter távozását sürgették, a múlt heti rendezvény szervezőinek legfőbb követelése már a Robert Fico vezette kormány távozása volt. A mostani tömegmegmozduláson – amelyre egy nappal azután került sor, hogy Robert Fico csütörtökön lemondott miniszterelnöki posztjáról – már a 2016-os parlamenti választáson legnagyobb támogatottságot szerző kormánypárt, az Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) vezető képviselőinek a „közéletből való távozását” és előrehozott parlamenti választásokat követeltek.

A péntek délután ötre meghirdetett demonstrációk közül ismét a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) terén tartott megmozduláson vettek részt a legtöbben, a tüntetés résztvevői fél órával a rendezvény kezdete után csaknem egészében megtöltötték a teret, amely a hasonló rendezvények leggyakrabban választott helyszínének számít Pozsonyban. A tüntető tömeget jelentős részben fiatalok alkották, sokan közülük transzparenseket tartottak, ezek között az „Elég volt” , „Ideje menni” , „Nem akarunk maffiaállamot” és hasonló, illetve a legerősebb kormánypárt különböző funkcionáriusainak bebörtönzését követelő feliratokat lehetett olvasni.

A tüntetésen felszólaló szónokok – akik között több színész, zenész, liberális értelmiségi volt – hasonló értelmű követeléseket fogalmaztak meg, leginkább előrehozott választásokat követeltek, illetve annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a Robert Fico lemondása után, az új kormány megalakításával megbízott Peter Pellegrini leendő miniszterelnök csupán „Fico bábja”, valamint arra is felszólították a pozsonyi törvényhozás képviselőit, hogy ne szavazzanak bizalmat az új kormánynak.

A tüntetés idején a szónoki pódiumon zenészek is felléptek, és a megmozdulás egyéb körülményei – profi hangosítás, mobilvécék, röplapokat osztogató aktivisták – is jó szervezettségről tanúskodtak. A tüntetés előtt egy kisteherautó egy fuvarnyi trágyát vitt az elnöki palota elé, ám ezt végül nem öntötte le. A pozsonyi tüntetést hét körül nyilvánították befejezettnek a szervezők, a tömeg nagy része szétoszlott, néhány százan azonban a kormánypalota elé vonultak, ahol az épület kerítésére a „Korrupt kormány hivatala” feliratú transzparenst erősítették, néhányan pedig tojásokat dobtak az épület irányába.

Eközben pénteken Peter Pellegrini megkezdte a leendő új szlovák kormány összetételéről szóló egyeztetéseket, s megismételte: az új kabinet megtartja „Európa-párti” irányultságát. A Robert Fico ellen hétfőn bizalmatlansági indítványt beterjesztő ellenzéki pártok – annak okafogyottságára hivatkozva – pénteken visszavonták indítványukat. Ugyancsak pénteken ismeretlen tettes megpróbálta felgyújtani a legerősebb kormánypárt zsolnai pártközpontját, amire a kormányalakítással megbízott miniszterelnök azzal reagált, hogy a felkorbácsolt érzelmek keretek között tartására szólított fel. A történtekkel összefüggésben és arra reagálva, hogy több életveszélyes fenyegetést kaptak, pénteken rendőri védelmet kért Bugár Béla, a hármas szlovák kormánykoalíció legkisebb pártjának, a Most-Hídnak az elnöke.

Azzal, hogy Andrej Kiska államfő Pellegrinit, az eddigi miniszterelnök-helyettest bízta meg kormányalakítással, megkezdődött a kabinet széles körű átalakítása, amivel a kormánykoalíciónak vélhetően sikerül elkerülnie az ellenzéki pártok és Kiska által szorgalmazott előrehozott parlamenti választásokat.

Robert Fico távozását egybehangzóan elégtelennek minősítették a szlovák belpolitikai válság legerősebb hangadói, köztük a pozsonyi parlament két legerősebb ellenzéki pártja, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) és az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nevű csoportosulás. Előbbi elnöke, Richard Sulík Fico távozására reagálva azt mondta: „csökkent az előrehozott választások esélye, de ez nem jelenti azt, hogy azt nem kényszeríti ki az utca.” Hasonló véleményt fogalmazott meg Andrej Kiska, aki azt mondta: úgy érzi, hogy Robert Kalinák belügyminiszter és Robert Fico kormányfő lemondása „nem kell, hogy elégséges jelzés legyen” arra, hogy a tömegmegmozdulások befejeződjenek.

A február végén élettársával együtt meggyilkolt Ján Kuciak tényfeltáró újságírót a rendőrség feltételezése szerint vélhetően munkájával összefüggésben öltek meg. Az előrehozott választások megtartására – Robert Fico politikai ellenlábasaként – először Andrej Kiska államfő tett javaslatot. Fico az elnök lépéseit a demokratikus parlamenti választási eredmények megtagadásának nyilvánította, az újságíró-gyilkosság után történteket pedig többször is olyan, az állam teljes destabilizációjára tett kísérlet részének nevezte, amelynek „a forgatókönyve nem Szlovákiában íródott”.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Jól beolvasott Orbánnak egy szlovákiai magyar diplomata

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük