Yu Ming egy sikeres üzletember, hazájában, Kínában éveken keresztül nézett szembe az igazságtalansággal. Miután az Egyesült Államokba menekült elmondta történetét.


A kínai vállalkozó az életét kockáztatja azzal, hogy felfedi mi folyik hazájában

2008. augusztus elején, miközben a világot a pekingi olimpia nagyszabású, lélegzetelállító nyitó ünnepsége tartotta bűvöletében, Yu Ming hosszantartó és súlyos kínzások  után kórházban feküdt, mely összeköttetésben állt a hírhedt Masanjia Munkatáborral.
Nagyfeszültségű elektromos botokkal sokkolták. Három hónapig egy speciális vasketrecbe volt zárva, amelyben sem állni sem aludni nem tudott.
Yu 1996-ban kezdte el a Fálun Gongot gyakorolni egy ügyfelének köszönhetően. Akkoriban Yu már sikeres vállalkozó volt Shenyang városban Északkelet-Kínában.
A Fálun Dáfáként is ismert Fálun Gong öt meditatív, lassú mozdulatokkal végrehajtott gyakorlatból áll, és a tanításai az őszinteség, jószívűség és tűrőképesség elveken alapulnak.
Kínában, Jiang Zemin, Kína akkori vezetője gyanakodva figyelte, hogy emberek nagy tömegei kezdenek gyakorolni valami olyat, ami kívül esik a Kínai Kommunista Párt (KKP) irányításán, és attól félt, hogy a kínaiak vonzóbbnak találják a hagyományos morális értékeket, mint a kommunista ideológiát.
1999 júliusában Jiang a pártállam sok erőforrását a Fálun Gong ellen fordította, ami többek között oda vezetett, hogy Yu 2008-ban egy kórházi ágyba került.

Yu_Ming_

Egy meghiúsult szökés sikere

Az Epoch Times riportja szerint 2008-ban, az olimpia előtt több mint 3 millió embert vontak ki a fővárosból, több mint 60.000 házat romboltak le, és több mint 1 millió embert hurcoltak el munkatáborokba Peking „biztonságának” szavatolása érdekében.
Yu nem bírta tovább nézni, hogy ártatlan embereket kínoznak. Ráadásul azt gondolta, hogy a külvilágnak tudnia kell arról, hogy mi zajlik Kínában mióta Peking megkapta a jogot az olimpia megrendezésére. Ahelyett, hogy javítottak volna az emberi jogi állapotokon, ahogy azt a nemzetközi közösség várta, a kommunista rezsim embereket üldözött, sőt meg is ölt az olimpia miatt.
Yu úgy döntött leleplezi ezt.
A tervét 2008. augusztus 11-én hajtották végre. A cella egyik ablakának vasrácsát elvágták és kitörték, és egy takaróból készült kötél segítségével leerszkedtek.
Yu felesége, Ma Li vette fel a két szökevényt, és rejtette el őket az otthonukban, tudatában annak, hogy ez milyen kockázatos.
Három nappal később rendőrök százai, zárták körbe Yu otthonának környékét és elvitték a két szökevényt Ma –val együtt.

A szökést „jelentős eseménynek” minősítették Legalább hét rendőrtisztet bocsátottak el, és a tábor két megbízott igazgatója büntetésben részesült. A tetteseket kegyetlenül megkínozták.

Kalóz „Harry Potter” könyvek

A kínai munkatáborok arra lettek létrehozva, hogy a hívő  foglyokat rákényszerítsék, hogy árulják el a hitüket, de ezek a táborok valójában pénztermelő vállalkozások is egyben. Ezek a költségmentes munkaerő forrásai.
„Ez 2001 vége felé történt, röviddel azután, hogy Kína csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez. A pekingi Tuanhe kényszermunka táborban voltam fogva tartva. Arra kényszerítettek minket, hogy vágjuk, hajtogassuk, rendezzük és kössük össze a „Harry Potter” és más egyéb könyvek lapjait, angolul és kínaiul csakúgy, mint sok egyéb más nyelven is. A könyveket valahol máshol nyomtatták.” Emlékezett vissza Yu.
Yu szerint több százezret állíthattak elő ezekből a kalóz másolatokból abban a néhány hónapban.
Yu azt mondja, már 2004-ben írt erről egy sor cikket, abban bízva, hogy J.K. Rowling, a „Harry Potter” szerzője, vagy a könyv hivatalos kiadói értesülhetnek róla és vizsgálat indulhat, hogy megvédjék a szerzői jogokat valamint a szerző és a kiadók anyagi érdekeit, csakúgy, ahogyan a foglyokét is.

Yu-t szabadon bocsájtották, az ügyvédeket lecsukták

2009-ben harmadszorra is letartóztatták, Xi Jinping a KKP vezetője akkoriban látogatott a városba, és Yu-t a többi gyakorlóval együtt „elővigyázatosságból” vették őrizetbe, hogy elejét vegyék minden tiltakozásnak és felhívásnak Xi látogatása alatt. Négy évre ítélték számos ügyvéd erőfeszítéseinek ellenére.
Ügyvédeit, Wang Quanzhang-ot, Wang Yu-t és Dong Qianyong-ot szintén őrizetbe vették a hírhedt 2015. július 9-i rendreutasítás során, amikor több mint 200 ügyvédet és emberi jogi aktivistát tartóztattak le.
Yu-t 2017-ben engedték ki a börtönből és 2018 végén sikerült neki Thaiföldre menekülni, ahol vízumot tudott szerezni az Egyesült Államokba; a felesége addigra már menekült státuszt kapott az USA kormányától.

Eredeti cik

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét