Ez a nap
Szolidárisak vagyunk és cselekszünk!
Az utolsó pillanatig reméltük, hogy győzhet a józan ész a gőg és a diktatórikus viselkedés fölött. Hiába vártuk, hogy lépjen a kormány. A két sztrájktárgyalást követően is hallgat a közszolgálat követeléseinek teljesítésével kapcsolatban. A követelések pedig egyértelműek, jogosak és teljesíthetőek.
A követelések teljesülése az ügyfelek érdekét és a hivatalok kiürülésének elkerülését szolgálhatná. Azonban az látszik, hogy a Fidesz-KDNP és a kormány nem béremelést, nem a dolgozói szegénység megszüntetését, hanem elbocsátást akar.
A Fideszt nem érdekli a vidék Magyarországa. Ezért sokan joggal feltételezik, hogy előkészítik a kisebb önkormányzatok megszüntetését, amelyek ma az ott élő emberek legfontosabb közösségi bázisai. Az ilyen és ehhez hasonló aljas cselekedetek megakadályozása csak összefogással lehetséges!
Ezért cselekedjünk!
Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, országgyűlési képviselő
Szerző
Friss
- Az emberség kellékei – Alföldi Róbert jelmeze és Kováts Adél széke is kalapács alá kerül – Licitáljon, hogy segítsen…
- Magyar György: a NER ámokfutásánál a pártállam gyülekezési törvénye is tisztességesebb volt
- Kimaradni, benn is lenni, sok pénzt kapni, elmulatni!
- ‘Most kell lépni’ – demonstráció a Ferenciek terén
- Vitézy Dávidnak van egy ötlete: barátaival leült a terepasztalhoz, kipöckölte az összes zavaró tényezőt (a kerületi önkormányzatot, a lakókat, az autósokat) és azt mondta: akkor ez így lesz
- Bohár-életmű: ’15 éve kergetem őrületbe a politikusokat’ – Lesz mit mesélni az unokáknak…..
- Hogyan válasszunk nyári gumit az ADAC 2025 teszt alapján?
- Győzött-e a DK? Vajon mire gondoltak a Varju Lászlóra szavazók?
- Dietz Gusztáv alaposan kiosztotta Szoboszlai Dominikot a törökök ellen elszenvedett vereség utáni nyilatkozatáért
- Orbán-eligazítás a nagyköveteknek: ‘ezt kürtöljék világgá!’