Connect with us

Gyorshír

Szolnok és Debrecen csatlakozott a budapesti tüntetéshez

Megosztás

A munka törvénykönyvének módosítása ellen tüntettek ellenzéki pártok és szakszervezetek szombaton Szolnokon és Debrecenben.

Megosztás

A munka törvénykönyvének módosítása ellen tüntettek ellenzéki pártok és szakszervezetek szombaton Szolnokon és Debrecenben.

„Rabszolgák legyünk vagy szabadok”

A szolnoki Tiszai hajósok terén mintegy háromszázan vettek részt az ellenzék által rabszolgatörvénynek nevezett törvénymódosítás miatti tüntetésen, csatlakozva a budapesti demonstrációhoz. A tüntetésen részt vett a Jobbik mellett a Momentum képviselője, Cseh Katalin elnökségi tag is, aki 2019-et az ellenállás évének nevezte.

Ligeti József, a Szolnok Város Fejlődéséért Egyesület elnöke bírálta az önálló közigazgatási bíróság létrehozását.

A demonstrálok „Rabszolgák legyünk vagy szabadok” , „No 400 óra” feliratú transzparensekkel, olykor sípokkal, kereplővel tiltakoztak.

Kósa Lajos távozzon a közéletből

A debreceni városháza előtt mintegy 250-en tiltakoztak, további demonstrációkat helyeztek kilátásba és jelezték: csatlakoznak a január 19-ére meghirdetett országos tüntetéshez.

A demonstráción az MSZP, a Jobbik, a Vasas Szakszervezeti Szövetség, az LMP, a Momentum és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének egy-egy képviselője szólalt fel, követelve többek között a rabszolgatörvény visszavonását, illetve azt, hogy Kósa Lajos volt debreceni polgármester távozzon a közéletből.

Ellenzéki kerekasztal alakult

„Debrecen – Szegedhez hasonlóan – saját vállalatainál ne engedje, hogy alkalmazzák a dolgozók számára hátrányos túlóratörvényt” – fogalmazott Pallás György, az MSZP hajdú-bihari alelnöke. A tüntetésen elhangzott: megalakult Debrecenben az ellenzéki kerekasztal, amelynek célja, hogy az önkormányzati választáson egy közös polgármesterjelöltet, illetve közös képviselőjelölteket indítsanak az ellenzéki pártok. Ugyanezt megyei szinten is szeretnék megvalósítani – hangsúlyozták.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Országos demonstrációt, sztrájkot hirdettek szakszervezetek

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük