Ez a nap
Szórja az uniós pénzt Orbán kedvenc egyeteme
A NAV Bűnügyi Igazgatósága nyomozást rendelt el költségvetési csalás gyanúja miatt az egyetem ellen.
Kezd egyre kellemetlenebbé válni a helyzet a Patyi András vezette Nemzeti Közszolgálati Egyetem számára, pedig másfél éve nagy volt az öröm az NKE-n, amelynek kiemelt szerepet szán a kormányzat a felsőoktatásban és a közigazgatási utánpótlás-nevelésben. Két, uniós pénzből finanszírozott, összesen 29 milliárd forintnyi keretösszegű projektet nyert el 2016 tavaszán az egyetem. És most ezek kapcsán került slamasztikába az intézmény.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Igazgatósága nyomozást rendelt el költségvetési csalás gyanúja miatt – tájékoztatta a 24.hu-t Hadházy Ákos, az LMP társelnöke, aki maga tett feljelentést az NKE két projektjénél kibukott furcsaságok, aggályok miatt.
Persze a fideszes haverok cégei is jól jártak
Egyebek között az gyanús, hogy fideszes kötődésű cégeket is gazdagít az EU pénze, és három kutató cég megbízása is meglehetősen nagy átfedést mutat.
Már az EU is furcsállja a bőkezű pénzosztást.
(forrás: 24.hu)
Szerző
Friss
- Apa, kezdődik! Távozik a Pride-ot szervező alapítványból egy magazin főszerkesztője az ‘ellehetetlenítő törvény’ miatt
- A KDNP-s politikus, akinek újabb szavazatokat sikerült amortizálnia – Na de Béláim, mi a cél?
- Nem tudom eldönteni, mi érdemli meg jobban az utóbbi 10 nap hülyeségdíját… – Hétvégi Lendvaiságok
- Magyar Péter úgy kell a kormány prop.-nak, mint egy falat kenyér – Na jó, most Ukrajna is bejött a képbe, de megvan az összefüggés
- Ezeknek a csillagjegyeknek igazán bulis hétvégéje lehet
- Így indult a Momentum mai tüntetése a Szuverenitásvédelmi Hivatal előtt
- Ameddig a kormány fosztogat Szentkirályi osztogat
- Michael J. Fox újra forgat – Még mindig nem vagy nyuszi, McFly
- Magyar György: áttelelő „poloskák”, nem betojni, hanem ellenállni kell
- Kiengedték a börtönből Kiss Lászlót – -A fidesz azonnal gondoskodott arról, hogy érezze a törődést