Connect with us

Voks 2022

Szóval urak, ez el van cseszve. Nem kicsit, nagyon! – Hozzászólás a debreceni Kossuth kör elemzéséhez

elszurva
Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Nem győzünk eléggé csodálkozni, hogy micsoda ellenzéki forrongás van Debrecenben, és még sem jutnak egyről a kettőre. Tegnap adtuk közre az ottani Kossuth Kör elemzését, akihez máris itt az első hozzászólás Dr. Budácsik Lajostól.

Debreceni polgárként úgy látom,

Elolvastam a debreceni Kossuth kör ideiglenes elnökségének a Városi Kurírban megjelent felhívását. Ez mind szép és jó. Csak attól tartok, az urak fáziskésésben vannak!

A magukat Kossuth Körnek nevezők között is vannak olyanok, akik az elvi alapvetését szolgáltatták annak a bohózatnak, ami most van Debrecenben. Tessék elolvasni a nyílt levelem a Mindenki Magyarországa Mozgalom debreceni szervezőjének, az arra érkezett választ, és persze a többi itt a Kurírban megjelent írásomat. Zsigeri gyűlöletből politizálni nem lehet, még az uraknak sem, eleve kirekeszteni pártokat és lehúzni róluk a keresztvizet ez nem hiszem, hogy jó tárgyalási alap. Erre írtam a Tisztelt Szervező Úrnak, hogy ez bizony kocsmai stílus.

Hol volt a Kossuth kör akkor,

amikor a Jobbik, az LMP és a jobb sorsra érdemes Momentum bejelentette a „történelmi” szövetségét, vagy a közös polgármester -jelölt személyét? Félek, veszett fejsze nyele  ez uraim, úgy látom eddig aludtak, és most felajánlanak valamit, amit tartok tőle helyrehozhatatlanul el van rontva. Mivel nem „kedves fiatal barátom” az egyik főideológus a történetben, nagy tisztelettel kérdezem, mint a város egyik polgára, nem érzi -e a tisztelt szervező úr csak egy picinykét felelősnek magát a történtekért? Önjelölt „politikusok” akik még az észt is osztják, csak ártanak. Ez történt sajnos Debrecenben.

Örömmel olvastam,

hogy a kör igencsak velős kritikát fogalmazott meg azokkal szemben, akik úgy gondolták, „Mi vagyunk Debrecen”. Tévedtek, mert Debrecen az itt élők összessége, pártállástól, fajtól, vallástól sttb. függetlenül.

Idézek a mostani írásból:

„Most kell kialakítani az egyes (most még) ellenzéki szervezetek és vezetőik között az alapvető bizalmi – együttműködési és garanciális játékszabályokat, amire később egy eredményes és sikeres Debreceni (és országos) politika felépíthető. A politika nem szerelem kérdése.”

Mellé teszem a MMM helyi szervezőjének -aki sejtésem szerint a Kossuth kör egyik oszlopos és lánglelkű tagja- egy nem sokkal ezelőtt közzétett véleményét/? /:

Most akkor mi van? Megvilágosodtunk,

vagy csak arról van szó, hogy ismét rá lehet a baloldalra kenni a felelősséget, ha netán mégsem vállalja ennyi sértés után az együttműködést. Tessék csak elolvasni a debreceni Jobbik elnökének a nyilatkozatát. Idézek belőle:

”a múltbéli árnyakkal ideje végre leszámolni. Az egymással szóba állás, a nézetek ütköztetése, az értelmes párbeszédek kora jött el, ahol a végén csupa olyan megoldás születik, ami jó az embereknek, akikért a párbeszéd egyáltalán elkezdődött. Mert csakis így lehet.”

Szerző

Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse

2 hozzászólás

2 Comments

  1. parepcsi

    2019.07.12 21:56 at 21:56

    Akinek nem jó az MSZP meg a DK, annak megfelel a fideszes maffia, a kósalajosi ostobasággal együtt. Nem az volna a dolgok normális menete, hogy először győzzük le a legerősebb ellenfelünket, aztán a többit játsszuk le egymás között?

  2. Bartha László

    2019.07.13 17:02 at 17:02

    Sajnos évtizedek óta tapasztalom, hogy a Debreceniek el vannak szállva attól, hogy ők a civis város lakói !!!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük