Connect with us

Ez a nap

Sztrájk miatt nemzetközi járatokat töröl a LOT lengyel légitársaság

Megosztás

Több pilóta és utaskísérő kilenc napja tartó sztrájkja miatt tizenhat nemzetközi járatot, köztük egy Budapestről indulót töröl pénteken a LOT.

Megosztás

Több pilóta és utaskísérő kilenc napja tartó sztrájkja miatt tizenhat nemzetközi járatot, köztük egy Budapestről indulót töröl pénteken a LOT – közölte a lengyel légitársaság szóvivője a PAP hírügynökséggel.

A sztrájk október 18.-án kezdődött

A törölt járatok közül hat Varsóból, illetve más lengyelországi repülőterekről indult volna pénteken, nem száll fel például a Krakkó-Chicago útvonalon rendszeresen közlekedő járat. Tíz járat pedig – ezen belül egy budapesti – a varsói Chopin repülőtéren landolt volna.

A többi járat menetrendszerűen közlekedik – közölte a LOT szóvivője, hozzátéve, hogy a lehető legalacsonyabb szinten próbálják tartani a törölt járatok számát. Október 18-tól, amikor a sztrájk megkezdődött, a 2,7 ezer menetrend szerinti járatból 74 maradt el, a repülések 95 százaléka megvalósult. A LOT úgy próbálja helyettesíteni a sztrájk nyomán hiányzó munkaerőt, hogy hat más légitársaságtól bérli a gépeket személyzettel együtt, ez eddig 3,5 millió zloty (mintegy 812 ezer euró) plusz költséggel járt.

87 elbocsátott alkalmazott visszatérését is követelik

A sztrájkot a LOT alkalmazottainak egy részét tömörítő szakszervezetek indították el. A szakszervezetek hosszabb ideje kifogásolják a légitársaság jelenlegi bérkifizetési szabályzatát. Ez a pilóták esetében a fizetést a repülési óraszámtól teszi függővé. Azt sem helyeslik, hogy az új alkalmazottakat, köztük utaskísérőket, gyakran nem munkaszerződés alapján, hanem egyéni vállalkozóként foglalkoztatják.

A sztrájkolók az egyik, fegyelmi okokból néhány hónapja elbocsátott szakszervezeti vezető munkaviszonyának megújítását követelik, valamint a hétfőn elbocsátott további 67 alkalmazott visszatérését. Azt is akarják, hogy lemondjon a LOT vezérigazgatója, Rafal Milczarski.

A LOT – amely törvénytelennek tartja a tiltakozást – csütörtök este kompromisszumkötést ajánlott fel a sztrájkolóknak. Ennek értelmében az elbocsátott 67 személy közül azok térhetnének vissza munkahelyükre, akik a sztrájk során nem sértették a nem sztrájkoló kollégáik jogait. A LOT ugyanis a tiltakozók részéről más alkalmazottak iránt állítólag elhangzott fenyegetései, nyomásgyakorlás miatt tett csütörtökön ügyészségi panaszt.

A sztrájkolók a javasolt kompromisszumot elutasították.

Michal Dworczyk, a lengyel kormányfői hivatal vezetője péntek reggel a lengyel közszolgálati hírtelevízió kérdésére „valószínű forgatókönyvnek” nevezte az elbocsátottak visszatérését. Arra a kérdésre válaszolva, hogy Milczarski a lengyel kormányfő támogatását élvezi-e, Dworczyk dicsérte a vezérigazgatónak a LOT fejlesztésében elért eredményeit. „A társaság fejlődik, a konfliktust azonban kétségtelenül meg kell oldani” – húzta alá.

A LOT október elejétől az állami Lengyel Légiközlekedési Csoport része.

(Forrás: MTI)

Frissítve! Ryanair-sztrájk – Törölték a Budapest-Barcelona járatot 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük