Magyarország fegyverkezik! A kultúra elleni maroklő legeredményesebb formája a TAO-pénzelosztás. Orbánék a Trump-őrületet kihasználva – amire ugyan semmi szükségük, hiszen azt csinálnak, amit nem szégyellnek és mint tudjuk, ezen emberi tulajdonság teljes hiányában szenvednek – XXI. századi cenzúraként alkalmazzák a támogatási formát.


Célra tart és lő…..

A kulturális államtitkárság csütörtökön értesítette az Átriumot, hogy a 2018. november 13. előtti törvény szerint járó 218 millió forintos tao-támogatásból 50 millió forintot ítéltek meg, vagyis a 2018-as tao-összeg 77,1 százalékát – 168 millió forintot – a minisztérium elvett a színháztól. Közösségi oldalukon az alábbiak olvashatók:

„A kulturális államtitkárság ma értesítette színházunkat,

hogy a 2018. november 13. előtti törvény szerint járó 218 millió forintos taótámogatásból 50 millió forintot ítéltek meg részünkre, vagyis a 2018-as taóösszeg 77,1 százalékát – 168 millió forintot – az Átriumtól a minisztérium elvette. Az értesítés szerint az 50 millió forintos „kompenzációt” is csak abban az esetben kapja meg a színház, ha lesz rá forrás, ráadásul három részletben. A második két részletet eleve további feltételekhez és beszámolók elfogadásához kötik.

Az Átrium soha nem adott pénzt taóközvetítésért,

és jegybevételének minden egyes forintja valós volt. A korábbi kormányzati nyilatkozatok fényében, miszerint aki tisztességesen dolgozott, az nem járhat rosszul, a megítélt részösszeg azt sugalmazza, hogy az Átrium valaha is tisztességtelenül használt volna fel közpénzt, ezt pedig határozottan visszautasítjuk. Jelenleg azért van még nyitva a színház, mert közönségünk támogatása ezt lehetővé tette ebben az átmeneti időszakban, azonban a színház további működése érdekében további támogatókat kell szereznünk, mintegy százmillió forint erejéig – ez biztosítaná erre az évre a szükséges fedezetet.

Nyári bemutatónkat,

a Kasszasiker című darabot – mivel annyi minden van benne, amit ebben a helyzetben megéltünk és megélünk, és ezt mindenképp szeretnénk megmutatni közönségünknek –, továbbá a meghirdetett előadásokat megtartjuk. Ha a hiányzó százmillió forintot nem tudjuk egy hónapon belül megszerezni, akkor több előadásunk most, nyáron lesz látható utoljára, a nyár végén pedig legsikeresebb produkcióink utolsó előadásaival búcsúztatjuk az Átriumot.

De nem ez a célunk, hanem a munka folytatása, hogy továbbra is működhessen ez a színház. A legfontosabb tehát: várjuk magánszemélyek, cégek, egyesületek, alapítványok és szponzorok jelentkezését a tamogatas@atrium.hu címen, a felajánlókkal személyesen vesszük fel a kapcsolatot. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárul az Átrium fenntartásához!”

Vidnyánszky, a “főmimagyar”…..

Válasz Online úgy értesült, hogy az új támogatásból az egyébként is jelentős normatív állami támogatásban részesülő Nemzeti Színház kaphatja az egyik legmagasabb összeget,

ötször annyi pénzt, mint amennnyit korábban a TAO-ból kaphatott.

A színháznak legutóbb még 76 millió forintot ajánlottak fel a cégek, ehelyett a kormány 400 millió forintot ítélt oda Vidnyánszkyéknak. Eredetileg

800 millió forintot adott volna az Orbán-kormány, azonban a színházi szakmában még a Fidesz-közeliek is kiakadtak az aránytalanságokon, úgyhogy a felére mérsékelték a támogatást.

Érdekesség, hogy Nemzeti Színház

„Nemzetstratégiai előadó-művészeti intézmények”

kategóriába lett sorolva a támogatási igénylés leadásakor, noha a törvény szerint nincs ilyen intézményi kategória. A portál szerint politikai szempontok szerint alakították ki a támogatások rendszerét.

Kiemelt, 1,2 millárdos támogatásban részesül még az Opera és az Operettszínház. A Müpa, a cirkuszcég MACIVA és a Pesti Magyar Színház pedig 800-800 millió forintot kap. Ők azért kapnak végül nagyobb támogatást, mert a korábbi TAO-felajánlásokhoz képest először megállapított 400-800 millió forint kevesebb lett volna.

Eddig “leTAOzottak”….

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét