Connect with us

Voks 2022

Takáts Tamás zenész nem szavazhat!

takacs-tamas
Megosztás

Mélyvénás trombózisa miatt szigorú fekvésre ítélték Takáts Tamást, aki nagyon szeretett volna mozgó urna segítségével szavazni a Nyírő Gyula Kórházban, de nem sikerült.

Az álló mozgó urna….

Alapvető kötelességemnek érzem. Nem járok tüntetni, nem gyújtogatok szalmabábukat, nem borogatok autókat, de van véleményem, ezért amióta több párt közül lehet választani, mindig elmegyek szavazni

– mondta a Blikknek a rock- és blues zenész, aki most hiába is akart menni, a lábában kialakult mélyvénás trombózis miatt kórházban fekszik.

Csütörtökön kerültem a lakhelyem szerint területileg illetékes Nyírő Gyula Kórházba, ahol vérhígítót adtak, szigorú fekvésre ítéltek és figyelik, hogy a vérrög merre vándorol bennem

– számolt be állapotáról Tamás a Blikknek.

A zenész teljesen nyugodt volt, azt hitte, majd érkezik valaki mozgó szavazó urnával,

és a többi beteggel voksolhat, hiszen kerületi lakos. Kora délelőtt világossá vált, hogy kérvényeznie kell.

Délelőtt – ez a mozgórna igénylésének végső határideje – e-mailben is jeleztem a megadott címen az igényemet. Majd felhívtam az Országos Választási Iroda ügyeleti számát, ahol egy másik telefonszámon elmondták: ha 800 méterrel arrébb lakom, akkor küldhettek volna urnát, de sajnos – a lakcímem miatt ugyan kerületi lakos vagyok – mégis kiesek a körzetből. Ha kiderül, hogy egy szavazaton múlott, hogy ki a polgármester, akkor jó, ha tudják: az enyém volt.

Azt, hogy kire adta volna a voksát, nem árulta el a zenész, akinek ezúton kívánunk gyors gyógyulást.

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Sanyi

    2021.01.15 07:36 at 07:36

    hát persze

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük