A tanárok és támogatóik ma sem állnak le – Iványi Gábor egyházának felajánlása

Hétfő reggelre 86 iskola 832 tanára jelezte, hogy nem fogják felvenni a munkát – derül ki a Tanárok a tanárokért Facebook-csoport összesítéséből. Úgy látszik tehát, hogy a tél és az idő múlása sem csökkenti a tanártársadalom java és támogatóik elszántságát. Támogatónak jelentkezett Iványi Gábor egyháza is.

Nincs eredmény, nincs megállás

Folytatódik a tanárok szélmalomharca, miután a múlt héten 8 budapesti tanárt rúgott ki állásából a tankerület:

A hivatalos közlemény szerint az érintetteket a munkáltatóik korábban tájékoztatták arról, hogy a közalkalmazotti jogviszonyukból eredő lényeges kötelezettségeik szándékos és jelentős mértékben történő megszegésének és rendkívüli felmentésük jogalapjának tekintik, ha a munkájuk végzését – a tanítást – bármely okra hivatkozva jogellenesen megtagadják. A Belügyminisztérium számos alkalommal hangsúlyozta: a diákok érdekeit helyezi mindenek elé. Márpedig a pedagógus jogellenes munkamegtagadása korlátozza a tanuló tankötelezettségének teljesítését és a művelődés alaptörvényben rögzített jogának gyakorlását – írták.

A szerdai kirúgások olyan demonstrációhullámot indítottak el, ami miatt a hat tanárától is megválni kénytelen Karinthy-gimnáziumnak rendkívüli szünetet kellett elrendelnie a hétre, ám az intézmény igazgatója hangsúlyozta: hétfőn már tanításra készüljenek a gyerekek. Ezzel szemben az iskola egyik tanára az RTL Híradójának azt nyilatkozta, csak hétfő reggel derül ki, elindul-e az oktatás.(Blikk)

Iványi Gábor is melléjük állt

A továbbiakban is fokozott figyelemmel követjük az eseményeket, hiszen most szó szerint az ország jövőjéről van szó, hiszen nem csak az fontos, hogy mit, hanem az is, hogy kik tanítanak. Különösen fontos segítség a végzős diákoknak és kirúgott tanáraiknak, hogy Iványi Gábor egyháza, tantermeket, és eszközöket ajánlott fel iskolájában a diákok, különös tekintettel az érettségire készülők korrepetálására.

A felajánlás:

  • 8 tanterem,
  • 2 db interaktív tábla,
  • számítógépek, internet,
  • áram és fűtés.

Orbánék meddig játszhatják még a süketet?