A budapesti főpolgármester nyilvános harakirije, rúdugrás zsebre tett kézzel, Ács Feriék mesterkedései. Rab László szürreál összefoglalója a 37-es hétről.  


Tarlós Monty Python István megafont vett a kezébe, mert a saját hangja némiképp elerőtlenedett. Viszont hozzá van szokva, hogy leordítja azok fejét, akik nem szoktak neki parancsolni. Most Tordai Bence került sorra, akit a bátor főpolgármester – itt a mester azért erős túlzás, a polgárral se stimmel valami, talán csak a fő maradhatna, de az meg fej értelemben használatos, itt pedig Tarlós éppen azt veszítette el – elébb bolondnak, majd igen jó taktikai érzékkel szellemi fogyatékosnak nevezett.

A szakadék szélén pipiskedik

Na most a magyar politikatörténetben volt már nyilvános kommunikációs harakiri, Falus Ferenc évekkel ezelőtti lovas-lavóros jelenete juthat az eszünkbe, de hát Falus nem főpolgármester volt, nem egy fővárost vezetett, épp csak aspirált valamire; Tarlós 2010 óta van bezárva a minielnök által kijelölt ketrecbe, és a Befolyás barométer szerint ő a 21. legbefolyásosabb személyiség Magyarországon. Akkor viszont hogyan lehet, hogy odalép hozzá Tordai Bence, a fiatal párbeszédes képviselő, és ki tudja hozni a sodrából azzal, hogy megkérdi, miért nem akar vitázni Karácsony Gergellyel.

(Mérce)

Tarlós annyi mindent tehetett volna, amivel a képviselő lepattant volna róla. Mondhatta volna, hogy hívja fel Karácsonyt, üljenek be a Bivalyosba vagy a Kis Pipába, meghívja vacsorázni (a számlát a minielnök rendezi!), közben elvitatkozgatnak, az egészet Tordai föl is vehetné a telefonjával. Megveregethette volna a Bence vállát, ne idegelje magát, fiatal barátom, minden úgy lesz, ahogy szeretné, semmi akadálya annak, hogy vitába szálljak, várjon, átadom ezt a másfél méteres járdát, amit a kampány miatt építettünk, aztán a magáé vagyok, jöhet Karácsony úr, nem ijedek én meg senkitől.

Mit csinált ehelyett?

Valami marha megafont adott a kezébe (tényleg, még a helyén van? nem rúgták ki? vagy Tarlósnak vannak ilyen ötletei?), ő pedig elkezdett bőgni, akár a pusztában a kipányvázott bika, bömbölni, mint egy láncra vert kutya; vagy legyen inkább egy berekedt, tollatlan öreg kakas, amelyik a szemétdomb tövéből kukorékolja, hogy valamikor régen ez az egész az övé volt. Nincs az a trükkös kampányfogás, amivel a szakadék szélén megafonnal pipiskedő Tarlóst jobban meg lehetett volna ingatni. Erre – láttuk – ott van ő maga.

Elővette a teraszát

A minielnök karmelita szabadkeresztény teraszán fogadta Jelena Iszinbajevát, “a rúdugrás királynőjét”. Kérdezhetnénk, ha sakkversenyről lenne szó, hogy a paraszt hogy kerül a királynő mellé, de nem sütjük el ezt a halvány poént, mert még a végén az a vád érne bennünket, hogy nem vagyunk tisztában Orbán Viktornak az illiberális rúdugrás terén elért eredményeivel. De, nagyon is tisztában vagyunk vele. Rúd se kellett hozzá, hogy nagyot ugorjon; ki ne emlékezne arra az óriás szökellésére, amikor ajtótájékoztatóra sietve, a páncélozott limuzinjából kilépve tócsaugrásban világcsúcsot javított. Zsebre tett kézzel, tegyük hozzá szerényen. Ha breaktáncban is indulna (Iszinbajevának ez tetszett a legjobban a budapesti World Urban Games megtekintésekor), és közben rövidpórázon vezetne maga mellett egy harcikutyát, az tényleg olyan különleges lehetne, hogy rögtön fölvennék az illimpia programjába.

Hosszú ideje kézzel-lábbal szorítja a kormányrudat

Na most nem voltunk ott, amikor a mini elővette a teraszát, és a bélyeggyűjteménye mellett megmutatta a szépséges bajnoknőnek, de feltételezzük, hogy a zsebre tett kézzel történő rúdugrásról is eszmét cseréltek. Ez a legilliberálisabb versenyszámok közé sorolható, különleges képességeket igényel, amivel a mini rendelkezik, hiszen hosszú ideje kézzel-lábbal szorítja a kormányrudat; aki pedig egy ország szekerének rúdját ilyen zseniálisan tudja jó irányba állítani (330 forint fölötti euróval), annak a sima rúdugrás kismiska. Azazhogy kismisa, mert hát mégiscsak Putyin küldhette a Jelenát. Akit aztán a mini vállon veregetett, és annyit mondhatott, lám, lám, a maga világcsúcsa is olyan, aranyom, hogy nem lehet megdönteni. Ezt én rendkívüli mértékben tudom értékelni…

A veszélyes Pikó

Betévedt egy troll a nyolckerbe, fölnyomta Pikóékat a lakájmédiában, szörnyű, amit tesznek, számítógépek fölé hajolnak, ez megengedhetetlen, biztos titkosan gyűjtik az adatot. Ezzel kezdődött a hacacáré. Amire a rendőrök nyomban és maguktól rámozdultak, a választási bizottság sem maradt bizonytalan. Hol történt mindez? Egy olyan országban, amelyben az elmúlt tíz év során intézményesítették a hatalom birtokosai a lopást és az állampolgári bizalommal való visszaélést. Itt alkotmányügyi szakkérdésekben jártas öreg nénik és kigyúrt kopaszok is beleavatkoztak népszavazási kérdésekbe, kamupártok kamujelöltjeinek futtatásával akadályozták az ellenfeleket, a mini közben saját púpjához hajlította a választási törvényt, elcsalatták az állami földeket, a keresztény szabadság nevében pedig belehazudtak a világ – olykor még a pápa – szemébe is; nem ragoznám, mert már késő.

Pikó, az újságíró polgármesternek készül

Azért veszélyes, mert belengette, hogy a kezében vannak azok a papírok, amelyek a kerületi csókosok és a nagyfőnökség üzelmeit tartalmazzák, és azokat meg fogja ismerni a közvélemény. Tudják a városházi népek, hogy nem a levegőbe beszél. Előkerülnek azok a papírkák, csinos aláírások vannak rajtuk, és nem lehet mindenki olyan csalafinta, mint a mini, hogy másokkal íratja alá a dokumentumokat: ezek a Baross utcában bármikor bármit aláírtak, ott virít ma is kéken a sok mutatós milliócska alatt a nevük, naná, hogy ennek kiderülése jókora zavart okozna a lopóroller gépezetében. Ezért eresztik rá Pikóra és csapatára a minielnök harci kutyáit: ügyvédeket, rendőröket, adatvédelmiseket. S mindezt kíséri a nagy görög drámai kórus hangja a médiájukban. Erről ír a Seggem és környéke, ezt harsogja a mini állami tévéje, ó, igen, tudjuk, soha sem vetemedne arra, hogy elhallgattassa azokat, akik nem pitiznek neki.

Milyen régi történet ez, istenem. Az ötvenes években a hatalom ellen berzenkedőket kútmérgezőknek nevezték, írtak is róla a korabeli Seggem és környékei, ezt meg azt a rerakcióst elkapták, lefülelték, tetten érték, lecsaptak rájuk stb., amint éppen fertőzi a nép demokratikus kútjait.

Betiltani, ellehetetleníteni adminisztratív eszközökkel a politikai ellenfeleket? Sokan jósolják és sejtik, hogy ez következik. A vak is azt mondta: majd meglátjuk.

Megvolt A Pál utcai fiúk szobránál a tüntetés, apuskáim, ezzel ért véget a 37-es hetünk. Jöhet a harmincnyolcadik, jussunk el odáig.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét